Eldőlt, Tüttő Kata nem lesz Budapest főpolgármester-helyettese
Nem tudott többséget szerezni a Fővárosi Közgyűlésben a főpolgármester jelöltje.
Nem tudott többséget szerezni a Fővárosi Közgyűlésben a főpolgármester jelöltje.

A Tisza Párt fővárosi képviselői semmiért nem vállalnak felelősséget.

Meglepő nevet húzott elő a kalapból a főpolgármester.

Karácsony helyettese fizethet is a fideszes politikusnak.

Ez a való világ.

Romba döntötte az ördögi tervet.

Az eddig főpolgármester-helyettes csak ennek a pozíciójának mondott búcsút.

Megszűnt a főpolgármester-helyettesi megbízása.

Eljárt a szája.

Nem volt neki elég a rúdtánc.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.