Tuzson Bence: A közszférának a versenyszférával kell versenyeznie

Az áprilisi illetménnyel együtt érkeznek a megemelt fizetések a kormánytisztviselőknek, a januártól járó különbözetet is ekkor fogják megkapni – mondta Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. Az államtitkár a fel nem használt szabadságok megváltásáról szólva azt mondta: ennek összegét a márciusi bérrel együtt kapják meg a kormánytisztviselők.

Forrás: ECHO TV2019. 03. 07. 14:39
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tuzson Bence emlékeztetett a pedagógusok, a rendvédelmi illetve az egészségügyben dolgozók esetében lezajlott béremelésekre. Ezen az úton szeretnének tovább haladni – tette hozzá.

Ez egy átlagos 30 százalékos béremelést jelent. A munkáltató egyéni döntésén múlik, ki és mennyit kap. Március 15-ig lezajlik az új besorolás, amely alapján a kormánytisztviselők áprilisban január 1-ig visszamenőleg megkapják a megemelt illetményüket – fejtette ki Tóth Kriszta kérdésére.

Az új rendszer rugalmasabb a korábbinál – utalt arra, hogy a teljesítmény megítélése pl. már a munkáltatóra van bízva. Ezzel tágabbá vált a cselekvési szabadság – fűzte hozzá.

Nem szabad elfelejteni, hogy a közszférának a versenyszférával kell versenyeznie a bérek és a feltételek tekintetében is – jegyezte meg.

A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.