Ismét kaphat elhelyezkedési juttatást, aki közfoglalkoztatásból átigazol a versenyszférába
A program újraindítása mellett a hónap közepétől ismét igényelhető a lakhatási és utazási támogatás is.
A program újraindítása mellett a hónap közepétől ismét igényelhető a lakhatási és utazási támogatás is.
A kormányszóvivő szerint csak az idei béremelésekre 800 milliárd forintot fordít a kormány.
Aggasztó a munkaerőhiány, amelyet a szezonális megbetegedések tovább fokoznak.
Versenyképességi kérdés lett a keresetrendezés, a cégek közel kilencven százaléka már döntött.
A járvány alatt az állások megtartása fontosabb volt a fizetésemelésnél, de most újra a bérek emelkednek.
A cégek többsége nem a naptári, hanem az üzleti év kezdetéhez köti a keresetrendezést.
A járvány ellenére a munkaerő megtartása kiemelt cél a vállalati fejlesztések és a versenyképesség miatt.
A munkáltatói oldal alig emelne a minimálbér összegén, pedig több ezer milliárd forintot hagyott a kormány a cégeknél.
Átlagosan nyolc, de az alacsonyabb keresetűeknél akár tíz százalékkal is nőhetnek a fizetések a versenyszférában.
Előnyükre is fordíthatják a bizonytalanságot a cégek, így ez nem lehet érv a bérek befagyasztására.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor és a Fidesz mindig nagyon jól tud alkalmazkodni az új kihívásokhoz és megtalálni a magyar érdekérvényesítés módját.
A Liverpool magyarjai közül csak Szoboszlai került be a kezdőcsapatba. Cikkünk folyamatosan frissül!
A mai világban kiemelten fontos cél a humánerőforrás-fölény.
The cooperation between the two ministries will cover the period from 2025 to 2030, Mr. Hanko announced at Baile Tusnad (Tusvanyos).
A miniszterelnök szerint a családokat, a fiatalokat és a nemzetet is erősíti a kormány.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök szerint a családokat, a fiatalokat és a nemzetet is erősíti a kormány.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.