Új közparkot nyitottak és Janikovszky-szobrot avattak Erzsébetvárosban

Új közparkot nyitottak hétfőn Erzsébetvárosban a Kazinczy utca, a Dob utca és a Nagy Diófa utca által határolt területen, ahol felavatták a 2003-ban elhunyt Janikovszky Éva írónő szobrát is.

Forrás: MTI2019. 06. 24. 18:56
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A VII. kerületi önkormányzat hétfőn az MTI-vel azt közölte, hogy a mintegy négyezer négyzetméteres parkba egyebek mellett okospadot, piknikasztalt, ergonomikus padokat állítottak és mosdót is kihelyeztek.

A parkba látogatók biztonságát térfigyelő rendszer biztosítja, a zöldfelületet öntözőrendszerrel gondozzák.

A csaknem egyhektáros terület az 1980-as évek közepe óta hevert parlagon, rekultivációját 2016-ban kezdték meg.

Az önkormányzatnak az MTI-hez küldött ismertetője szerint a park kiemelkedik Erzsébetváros közterületei közül mind méretével, mind a kizárólag a pihenést, relaxációt szolgáló kialakításával. A hatalmas lombkoronájú fák között kanyargó sétányok, hangulatos szökőkút, párakapuk az ide látogatók pihenését hivatottak szolgálni – írták.

Helyet kapott a parkban Janikovszky Éva Kossuth-díjas és József Attila-díjas író, költő, Erzsébetváros díszpolgárának szobra is; az írónő csaknem fél évszázadon át élt és alkotott egy Bajza utcai lakásban. Zsemlye Ildikó Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotása a művészt fiatalkorában, kezében nyitott könyvvel jeleníti meg. Az írónő szobrát Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester adta át.

A pihenőparkkal határos tűzfalat Janikovszky Éva Már megint című könyvéhez készített rajzokkal illusztrálták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.