Új szinttel bővítették a hódmezővásárhelyi Aranyossy-iskolát

A tetőtér beépítésével bővítették a hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Református Óvodát és Általános Iskolát – tájékoztatta Bán Csaba, az intézményt fenntartó Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség lelkésze pénteken az MTI-t.

Forrás: MTI2019. 12. 13. 17:31
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyházközség – mely saját forrásból, mintegy 320 millió forintból valósította meg a nyáron indult beruházást – 2015-ben vette át az Aranyossy Ágostonról (1897-1973), a dél-alföldi város első gyógypedagógiai iskolájának megszervezőjéről és igazgatójáról elnevezett oktatási intézmény fenntartását. Az enyhe és középsúlyos fogyatékos fiatalokkal foglalkozó – köztük leginkább a beszédhibás és autizmussal küzdő gyerekek fejlesztésében végzett munkájáért elismert – intézmény tanulói létszáma az elmúlt fél évtizedben több mint harminc fővel – csaknem százhetvenre – nőtt.

A létszámbővülés indokolta, hogy az elmúlt években 180 millió forintos európai uniós finanszírozásból megvalósult energetikai korszerűsítésen és felújításon átesett épületek bővítésébe kezdjen az egyházközség. A tetőtérben kialakított csaknem kétszáz ember befogadásra alkalmas közösségi tér az iskolai áhítatok, ünnepségek, rendezvények megtartását teszi lehetővé. Az eddigi, mindössze egy kiscsoportos foglalkoztató helyiséggel rendelkező iskolában három, modern és nyugodt fejlesztőszoba, egy 18 gépállomásos számítógépes terem, hozzá tartozó rendszergazdai és szerverhelyiséggel, valamint új tanári rész biztosítja a 21. századi oktatást kielégítő szolgáltatásokat. Megújult két lépcsőház, valamint immár lift biztosítja, hogy kerekes székes vagy látásukban akadályozott gyerekek is nehézségek nélkül eljuthassanak az intézmény valamennyi terébe, helyiségébe. A tetőtérben akadálymentes mosdót is kialakítottak.

A kivitelezés költségei bruttó 303 millió forintot tettek ki, ehhez mintegy 15 millió forintos bútorbeszerzés kapcsolódott. Bán Csaba lelkipásztor közölte, az önkormányzati tulajdonú épületben az elmúlt öt évben mintegy félmilliárd forint értékű fejlesztést hajtott végre a gyülekezet. A további tervek nemcsak a földszint és az első emelet belsőépítészeti megújítását, iskolabusz vásárlását tartalmazzák, hanem a speciális igényű középiskolás korú fiatalok szakképzésének megindítását is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.