Újítással készülnek az idei, 38. Balaton-átúszásra

Augusztus 1-én a klasszikus 5200 méteres táv felét is teljesíthetik az esemény résztvevői.

Forrás: MTI2020. 07. 08. 16:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újítással készülnek a szervezők az augusztus 1-jei 38. Lidl Balaton-átúszásra, melyen idén a klasszikus 5200 méteres táv felét is lehet teljesíteni.

A szervező Aranyhíd Balatonátúszó Sport Kft. szerdai közleményéből kiderül, hogy mivel a koronavírus-járvány miatt hosszú időre bezártak az uszodák, nem lehetett igazán készülni a megmérettetésre, ezért döntöttek úgy, hogy azoknak, akik nem érzik magukat kellőképpen edzettnek, vagy akiknek mindig is soknak tűnt az 5200 méter, kiírják a Lidl Balaton-átúszás féltávú próbáját. Ennek mezőnye a célból, a balatonboglári Platán standról indul, a résztvevők beúsznak 1300 métert, majd visszafordulnak és azonos pályán érnek célba a Révfülöpről átúszókkal.

Az úszók biztonságára a mintegy 130 vitorlásból, hét kishajóból és négy motorcsónakból álló úszófolyosó mellett a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szakemberei ügyelnek.

Az augusztus 1-jén sorra kerülő átúszás mindkét távjára az előzetes jelentkezés július 15-én kezdődik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.