Uniós tisztviselő kardoskodott az MSZP mellett a Facebookon

Politikai elfogulatlanságot követelő pozícióban kelt a szocialista párt védelmére a közösségi médiában Csaba Iván.

Magyar Nemzet
2021. 01. 03. 16:35
KUNHALMI Ágnes; TÓTH Bertalan
Budapest, 2019. június 1. Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke és Tóth Bertalan, az MSZP elnöke megérkezik sajtótájékoztatójukra a testület ülésének szünetében Budapesten, a Villányi úti Konferenciaközpontban 2019. június 1-jén. A választmány kétharmados többséggel úgy döntött, hogy fenntartja az EP-lista sorrendjét, amelynek értelmében Ujhelyi István EP-képviselő képviseli a pártot a következő öt évben Brüsszelben. MTI/Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb olyan eset látott napvilágot, amikor a magyar baloldalhoz köthető szereplők elfogulatlanságot követelő hivatalban uniós tisztségviselőként leplezetlen politikai céllal nyilvánulnak meg, és a nemzeti kormányt támadják különböző fórumokon. Csaba Iván, aki a LinkedIn oldalán közzétett profilja szerint az Európai Bizottság gazdasági elemzőjeként dolgozik, a minap hevesen az MSZP védelmére kelt, amikor Schiffer András, az LMP egykori frakcióvezetője a Facebook-oldalán azért bírálta Kunhalmi Ágnest, a szocialista párt társelnökét, mert utóbbi egy kérdésre azt felelte, hogy 2021-ben, a járvány utáni világban „sokak várakozásával ellentétben nem torpan meg a globalizáció”. „Nagyszerű, így legalább látjuk, hogy ki hol áll, ki kit szolgál. Ilyen, amikor lehullik a zöldre festés és a baloskodó máz” értékelte Schiffer a társelnöknő kijelentését, arra utalva, hogy Kunhalmi a korábbi baloldali kormányokhoz hasonlóan a nemzeti gazdaságoknak jelentős kárt okozó szabadkereskedelmi világrendet éltette.

Csaba Iván aki éveken keresztül a CEU dolgozója volt kendőzetlenül vette védelmébe a szocialisták társelnökét. Szerinte Schiffer András bejegyzése „mérgezően csöpög a befülledt ideológiától”, s úgy vélte, hogy „a »ki melyik oldalon áll« a globalizációval összehozva egy olyan klisé, amiben a világméretű szélsőjobb és szélsőbal egymásra találnak”. Nem meglepő, hogy András az utóbbi időben olyan húrokat penget, ami akár az AfD vagy Steve Bannon kottájából is lejátszható lenne. A globalizáció viszont olyan, mint az Orion-köd, nem választás kérdése, annak keretei, szabályozottsága lehet racionális közpolitikai viták tárgya fogalmazott Csaba Iván, aki korábban egyebek mellett azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy a Fidesz 2002-es születésnapján a nyakára tekert kötéllel jelent meg, és az úgynevezett köteles beszéd kapcsán erősen támadta egykori pártját, amelynek 1993-ig volt a tagja. Csaba Iván kirohanására Schiffer András úgy reagált a közösségi oldalán, hogy „a posztbolsevik »liberálisoknál« mindenki szélsőséges, aki nem ők, ez is régi manőver a tolerancia és az egyenlő tisztelet jegyében”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.