Lóra fel! Vasárnap kezdődik a Nemzeti Vágta versenysorozata

A hétvégén kezdetét veszi a Nemzeti Vágta idei versenysorozata, amelynek október 10–11-én lesznek a döntői.

2020. 08. 11. 14:30
LÁZÁR Vilmos
Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke (j) és Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató a versenysorozatról tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Lovardában 2020. augusztus 11-én. A verseny a gyenesdiási elõfutammal augusztus 16-án kezdõdik, a döntõ a tervek szerint október 10-11-én lesz a budapesti Hõsök terén. Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lovasok országszerte nyolc településen mérhetik össze tudásukat a Nemzeti Vágta előfutamain szeptember 26-ig. Idén két új helyszínen, Vácdukán és Orosházán is tartanak előválogatót, a Kishuszár Vágtát hét helyszínen rendezik meg – mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató a rendezvénysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke kiemelte: úgy készülnek, hogy megvalósulhat a Nemzeti Vágta budapesti döntője, de hogy közönséggel vagy anélkül, azt majd a hatóságokkal és az operatív törzzsel való egyeztetések döntik el.

A 2020-as Nemzeti Vágta gróf Andrássy Gyula előtt tiszteleg.

A vasárnapi gyenesdiási megméretést követően augusztus 20-án Orosházán, 21-én Zircen, 29-én Érden, 30-án Hernádkak-Belegrádban, szeptember 12-én Sarkadon, 19-én Hevesen, 26-án pedig Vácdukán rendeznek előfutamot.

Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke (jobbra) és Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató a versenysorozatról tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Lovardában 2020. augusztus 11-én Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a budapesti döntőben, az elővágta rendezői pedig további két települést juttathatnak be. A négy határon túli – vajdasági, felvidéki, muravidéki és székelyföldi – elővágta rendezői három-három települést küldhetnek a Hősök terére.

A Kishuszár Vágták előfutamairól az első és második helyezettek jutnak a döntőbe, valamint további négyen szabadkártyával kerülhetnek be – mondta el a versenyigazgató, hozzátéve: a verseny győztese ötmillió forint jutalomban részesül.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.