Vasárnapi eredménye alapján kiesne a parlamentből az MSZP-Párbeszéd

A XXI. Század Intézet által közzétett elemzés rámutat, a mindent elsöprő győzelmet arató Fidesz mellett csak három ellenzéki pártnak lenne frakciója az Országgyűlésben.

2019. 05. 31. 16:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vasárnapi EP-választás eredménye alapján az MSZP-Párbeszéd már be sem jutna az Országgyűlésbe, a Fidesz-KDNP pedig mindent elsöprő, 80,9 százalékos mandátumarányt szerezne – olvasható a XXI. Század Intézet honlapján pénteken közzétett elemzésben.

A Lánczi Tamás intézetigazgató által jegyzet írás szerint ha a vasárnapi eredmények alapján kellene szétosztani a magyar parlamenti mandátumokat, akkor a Fidesz-KDNP a 199 parlamenti mandátumból 161-t kapna – ebből 106 egyéni, 55 pedig listás -, ami 80,9 százalékos részesedést jelentene. Ez a jelenlegi kétharmados helyett négyötödös kormánypárti többséget eredményezne.

Az ellenzéki pártok közül – a hazai választáson a közös indulás esetén érvényes 10 százalékos bejutási küszöb miatt – az MSZP-Párbeszéd már be sem jutna az Országgyűlésbe, míg a legnagyobb parlamenti frakcióval, 19 mandátummal a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció rendelkezne. A DK mellett még két ellenzéki pártnak lenne frakciója, a Momentum 11, a Jobbik 8 képviselőt küldhetne a parlamentbe.

Az EP-választás alaposan átrajzolta az ellenzéki erőviszonyokat. Már a 2018-as országgyűlési választást követő tiltakozásokon egyértelművé vált, hogy az ellenzéki szimpatizánsok nem elégedettek pártjaikkal, egyfajta ellenzékváltó hangulat alakult ki – írta Lánczi Tamás. Ennek eredménye, hogy a vasárnapi EP-választáson az ellenzék korábbi meghatározó pártjai – MSZP, Jobbik, LMP – összeomlottak, helyüket a DK és a Momentum vette át.

Ennek eredményeként meg is indult az önkormányzati választásra megkötött alkuk felmondása, és várhatóan újabb belső konfliktusok fogják majd terhelni az ellenzéket, amelynek vezetője ismét Gyurcsány Ferenc lett – emelte ki.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.