Május 14-én jelentette be Angelina Jolie, hogy a genetikai alapokon nagy valószínűséggel prognosztizálható mellrák megelőzés céljából eltávolíttatta mindkét mellét. A drasztikus beavatkozás komoly szakmai vitákat váltott ki, sokan megkérdőjelezték a műtét megalapozottságát. A világot bejárt hír annyiban mindenképpen hasznos volt, hogy a nők ennek hatására jobban odafigyelnek magukra. Ugyanakkor akadtak komoly szakmai vélemények, amelyek elsősorban az üzleti célzattal, mesterségesen gerjesztett félelmet látták az egészben. A színésznő édesanyja egyébként mellrákban szenvedett, de a petefészekrák okozta a halálát. Nagynénje a bejelentés után két héttel halt meg mellrákban.
A világon egyre növekvő problémát jelent a rák, ezen belül a mellrák is, ráadásul egyre több fiatal esik áldozatául. A kutatások a távolabbi jövő tekintetében nyújtanak némi reményt még az esetleg elveszített mell szöveteinek újranövesztésében is. De a rák, így a mellrák elleni harcban is a legfontosabb a megelőzés, a szűrés, amely a legfrissebb kutatások szerint kétévenként is elegendő.




