Egyszerűbb névvel jönnek a vietnami székhelyű gyártó autói

A CES kiállításon a már ismert 2 autó mellé 3 újabbat mutatott a magán autóipari startup gyártó, és megvannak az első információk az európai forgalmazásról.

null

Végre eldöntötte a Vinfast, hogyan indul neki a világpiac meghódításának. A BMW-től licencelt alapra épített személyautóval és szabadidő-autóval debütált a vietnámi márka, az első autóit úgy gyártotta, hogy átvette a GM helyi üzemét és a termékeket. Eleinte úgy tervezték, hogy a hazai gyártókapacitást használják majd a világpiac meghódítására, de mára ez megváltozott.

 

A főbb piacokon rövid időn belül szeretnének helyi gyártást megvalósítani, ebbe beletartozik a saját tulajdonban levő akkumulátor-gyár is, ugyanis azt is eldöntötték, hogy csak és kizárólag akkumulátoros-elektromos autókkal jelennek meg az új piacokon.  Jól jelzi a változások gyorsaságát, hogy a Los Angelesi Autószalonon bemutatott két autójuk, a VF e35 és VF e36 máris új nevet kapott, egyfelől egyszerűbb megjegyezni a VF 8 és VF 9-et, másfelől már nem kell az akkumulátoros-elektromos hajtásra utaló e betű, hiszen az összes – világpiacon forgalmazott – autó ilyen lesz. A CES-en ezek mellé érkezett most három új szabadidő-autó, a VF 5, VF 6 és VF 7-es, a mini-, kis- és kompakt kategóriába tartozik. A külső megjelenésért a Pininfarina és a Torino Design nevű olasz stúdiók felelnek.

MTI/EPA - DAVID SWANSON

 

Az elsőként érkező VF 8 és VF 9 kapcsán már árakat is mondtak, a VF 8-as indulóára 36 133 euró lesz kontinensünkön, a gazdagon felszerelt modellért 42 669 eurót kérnek, a VF 9-es indulóára 49 280 euró, a Plus modell 53 413 euróba kerül. Aki az alapáron adott tudásnál többre vágyik, annak meg kell fizetnie az ADAS/Smart Service csomag felárát – fejlett vezetőtámogató rendszer, egyéb kapcsolódó szolgáltatások –, ami egyszeri 5990 euró majd havi 125 euró kiadást jelent.

 

A Vinfast autók vásárlói kapnak egy vouchert, amellyel Vietnamban a Vingroup cégcsoporthoz tartozó Vinpearl tengerparti szállodájában egy hetes nyaralásra jogosultak – a repülőjegyet az ügyfélnek kell állnia.

 

Az eredeti cikk, az autót bemutató további képekkel IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.