A foltvarrás Bábolnán ma már nemcsak kétkezi hobbimunka, hanem közösség összekovácsoló ereje is van: az ország több pontjáról érkeznek alkotók a helyi táborokba, hogy együtt varrjanak, tanuljanak és inspirálódjanak. Ennek a közösségnek az egyik motorja Szabó Lászlóné Marika bábolnai kézműves, aki 2020 tavaszán nemcsak a foltvarrás terén alkotott maradandót: a covid–járvány első hullámában több mint 3800 maszkot készített el a város és a környékbeliek számára – puszta emberségből. A 75 éves hölgy otthonában fogadott, hogy elmesélje, hogyan készült közel 4000 szájmaszk Bábolna településén a két keze által.

Forrás: Beküldött
A bábolnai kézműves egy égész városért dolgozott: „Éreztem, hogy ezt most meg kell csinálni”
Marika számára a varrás sosem csak technika volt, hanem életforma. A járvány első hullámában, amikor a maszkhiány mindennapos problémává vált először a családnak készített maszkot, majd rövid idő alatt az egész város tudta: nála lehet segítséget kérni.
Egy füzetbe vezette, ki hány darabot vitt. Délután négykor osztotta a kész maszkokat, előtte és utána pedig varrt. Napokon, heteken át.
Nem mondta senki, hogy csináljam. Egyszerűen éreztem, hogy most erre van szükség. Úgy éreztem, mintha egy belső erő azt súgná, hogy nekem ezt kell tennem
– mondja.
A 3800 darab a gondosan vezetett jegyzetekből származik. Ebben még nincsenek benne azok a maszkok, amelyeket külön a családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek készített.
Egy egész város állt mögötte
2020 tavaszán Bábolnán és a környéken több helyi vállalkozó és család is igyekezett segíteni. A bábolnai Farmhús csapata például rendszeresen főtt ételt vitt a mentősöknek és az egészségügyi dolgozóknak, amit mai napig minden egyes nap, még hétvégéken is kihordanak – erről korábban a Kemma.hu is beszámolt. A járvány első hullámában szinte mindenki kereste a maga módját annak, hogyan tudna hozzájárulni a közös védekezéshez.
A foltvarrás útja Bábolnától az országos kiállításokig
A varrógép nem a járvány idején került Szabó Lászlóné Marika életébe. Gyerekkora óta természetes számára, hogy az ember a kezével hoz létre valamit:
- hímzett,
- subázott,
- szőnyeget készített,
- díszített,
- újragondolt.
Mindig volt előtte egy darab anyag, amit át lehetett formálni.
A foltvarrással 2007-ben találkozott komolyabban, amikor egy tatabányai kiállításon szembesült azzal, milyen sokféle irányzata és technikája létezik ennek a műfajnak. Tanfolyamra járt, tanult, majd egyre inkább önálló útra lépett. Nemcsak elsajátította a hagyományos mintákat, hanem saját stílust is kialakított.
Csatlakozott a Magyar Foltvarró Céh közösségéhez, és aktív szereplője lett az országos szakmai életnek. Kiállításokon vesz részt, pályázatokra küld munkákat, és rendszeresen szervez alkotótáborokat Bábolnán. Ezekre az eseményekre az ország több pontjáról érkeznek résztvevők: Debrecentől Pécsig, Szegedtől Zalaegerszegig.
Bábolna így az évek során felkerült a hazai foltvarrók térképére.
Alkotásai közül több országos bemutatón szerepelt, egyik munkája pedig a Néprajzi Múzeum kiállításán is helyet kapott. A kékfestőhöz kapcsolódó alkotásaival hozzájárult ahhoz, hogy ez a hagyományos textilkultúra új értelmezést kapjon a kortárs foltvarrás világában.
Az emberi jóság mindig kifizetődik
A maszkvarrás időszaka után nem sokkal súlyos betegség árnyékolta be az életét. A fáradtság, a szédülés mögött súlyos diagnózis állt: vastagbélrák. A járvány kellős közepén, amikor a kórházakban szkafanderes alakok mozogtak az ablakok előtt, és a látogatás szinte lehetetlen volt, súlyos teherrel küzdött. Hamarosan meg is műtötték: a beavatkozás sikeres volt, kemoterápiára végül nem volt szükség. A felépülés azonban nemcsak fizikai, hanem lelki út is volt – újraértékelni az időt, a családot, a mindennapokat.
Minden évben visszajár kontrollra. Amikor az orvos a vizsgálat végén azt mondja, egy év múlva találkozunk, ő mindig ugyanarra gondol.
Amikor azt mondják, jövőre is jöjjek vissza, mindig azt érzem: kaptam még egy évet.
Egy szerető család körében
A nappali falain családi fényképek és textilképek váltják egymást. Rengeteg műalkotás különböző technikákkal. Szinte dobog az élettől az otthona. Különböző minták, anyagok színes kavalkádja fogadott, mely azonnal eltölti az embert egyfajta eufóriával. Itt az emberek tényleg szeretik, amit csinálnak.
Három gyermek, hat unoka és két dédunoka tartozik a családhoz, férjével idén az 55. házassági évfordulójukra készülnek. Az alkotás náluk nem külön program, hanem az élet része – ugyanúgy természetes, mint az, hogy az ember segít, ha tud.
Beszélgetés közben előkerülnek a régi vásznakból készült táskák. Megmutatja, melyik zsák honnan került elő, melyiknek milyen múltja volt, melyiket hogyan csinálta. Az egyik apró szütyőt a kezembe nyomja.
Ezt vigye el, Önnek szántam.
A most kapott szütyőt a táskámba teszem, miután ezerszer is megköszöntem. A varrónő mosolyog. A varrógép mögött nem egy szuperhős ül. Csak valaki, aki mindig tudja, mikor mit kell tenni. Talán az ilyen embereket hívják földre szállt angyaloknak.















