Miből élt Galambos Lajcsi?

A mulatós sztár sok mindenbe belefogott, de egyik vállalkozása se váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

MNO
2015. 10. 09. 11:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Galambos Lajos cégügyei igen érdekesek, nem volt túl jó üzletember – írja mai cikkében a Népszabadság. A lap a cégnyilvántartás adataira hivatkozva jelzi, hogy a mulatós sztárnak a 1990 óta 17 vállalkozás volt, de ebből már 11 különböző okok (pl. felszámolás vagy a bíróság törölte) miatt elhalt. Azt nem lehet mondani, hogy Lajcsi ne kísérletezett volna. A haltenyésztésen át a vendéglátáson keresztül a sörfőzésig szinte mindenbe belefogott – ezekben a vállalkozásban egy közös volt, mindegyikben ugyanaz a három-négy ember fordult meg.

Lajcsi – ismerősei szerint – mulatós műsorai háttérbe szorulása után fordult az ingatlanok irányába. A feleségéről elnevezett (és 2008-ban épült) Boglárka lakópark üresen álló lakásai a gazdasági válság idején nem voltak kelendőek, de Galambosék nem kértek a segítségből, és maguk akarták eladni a lakásokat. A zenész hírnevében bízva, személyesen reklámozta a lakóparkot. Mint a lap írja, Lajcsi „öt ingatlanos cége négy év alatt kevesebb mint 220 milliót forgalmazott, és pár milliós nyereséget termelt”.

Adódik akkor a kérdés: hogyan tudta finanszírozna drága életvitelét a sztár? Nem csak a rezsin spórolt, de vállalkozásai az elmúlt négy évben egymillió forintot fizettek a közös kasszába, ráadásul céghálója mögött egy Egyesült Arab Emirátusokban bejegyzett offshore társaság áll.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.