Az Aranykéz utcai vádlottak felmentésüket kérték

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Portik csak ezt kívánta, majd leült, Rohác és Ferencsik egy-egy órát beszélt.

MTI
2016. 03. 29. 9:42

Ferencsik Attila szerint – az olajügyekben az 1990-es években ismertté vált – Energolról „sok mindent el lehet mondani”, de az Energol-perben a cégvezetőkről jogerős ítélet állapította meg egy évtizede, hogy bűncselekmény nem történt. Mi több, maga az ügyész kérte a vádlottak jelentős részének felmentését. „Nincs Energol!” – szögezte le az Energol Rt. egykori igazgatója az utolsó szó jogán, és ezt nyomatékosan a figyelmébe ajánlotta a bíróságnak, az ügyészségnek és a sajtónak is.

A vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezése előtt az ügyész a védőbeszédekre adott rövid válaszában kiemelte, hogy nem volt semmiféle vádemelési kényszer. Ezt az is bizonyítja, hogy több nyomozást megszüntettek, például Portik Tamás esetében is. Hozzátette: már azt is óriási eredménynek tartja, hogy a vádbeli, csaknem két évtizeddel ezelőtti cselekmények ügyében elsőfokú ítélet születhet.

A múlt pénteki tárgyaláson Jozef Rohác, Portik Tamás és két további vádlott ügyvédje felmentést kért védenceik számára, részben bizonyítottság hiányában, részben pedig azért, mert álláspontjuk szerint a bűncselekményeket nem követték el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.