Továbbra is előzetesben marad a bőnyi rendőrgyilkos

Mivel fennáll Győrkös István részéről a tanúk befolyásolásának, valamint a szökésnek a veszélye.

MTI
2016. 11. 28. 8:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Máté Kinga közleménye szerint továbbra is fennáll a gyanúsított részéről a tanúk befolyásolásának, valamint a szökésnek, elrejtőzésnek a „reális” veszélye.

A férfi ellen hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt rendeltek el nyomozást, miután október 26-án gépkarabéllyal adott le több lövést Bőnyben, és megölte Pálvölgyi Péter rendőr őrnagyot. A lövöldözésben Győrkös is megsebesült. A férfit október 27-én a győri kórházban előzetes letartóztatásba helyezték, majd innen a tököli rabkórházba szállították, ahonnan múlt héten kiengedték, és Győrbe vitték. November elején hallgatták ki először. Ügyvédje egyelőre nem közölte, tett-e már vallomást.

A gyilkossággal gyanúsított Győrkös István a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) paramilitáris szervezet alapítója. A szervezet szerint Győrköst négy éve kizárták soraikból, ezután saját szervezetet alapított, MNA1989 néven, ám lényegében már ezt is felszámolta.

Két héttel ezelőtt a rendőrgyilkos egyik fiánál, ifjabb Győrkös Istvánnál is házkutatást tartott a rendőrség. A razzia során sorozat- és maroklőfegyvereket, valamint robbanóanyagot foglaltak le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Az Index értesülései szerint főleg orosz és szlovák gyártmányú fegyvereket találtak, a hatóságoknak még nincs információjuk arról, hogy a szélsőségesek honnan szerezték be őket. A rendőrség úgy véli, a gyanúsítottak mindegyike összefüggésbe hozható az MNA valamelyik ágával.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.