Előzetesbe került a rabszolgatartó sátai házaspár

Veréssel kényszerítettek munkára egy férfit, egy 75 éves asszony nyugdíját pedig elvették.

MN
2017. 03. 27. 8:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kényszermunka és zsarolás megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást egy 47 éves sátai férfival és 41 éves feleségével szemben, a gyanúsítottak további fogvatartását rendelték el – írja a Police.hu.

A rendőrség tájékoztatása szerint a házaspár éveken át dolgoztatott saját portáján egy helyi középkorú férfit, akinek minden jövedelmét elvették és azzal sajátjukként rendelkeztek. Cserébe a sértett egy komfort nélküli melléképületben lakhatott, és ha azt mondta, hogy nem bír tovább dolgozni, a férj bántalmazással bírta rá további munkára.

A gyanúsítottaknál megtartott házkutatás során egy komfort nélküli helyiségben egy idős nőt találtak a rendőrök. A 75 éves asszony elmondta a nyomozóknak, hogy évek óta él abban a szobában, ahonnan nem jöhet ki, nyugdíjával a család gazdálkodik, látogatókat nem fogadhat és nem is telefonálhat. A gyanúsítottak előzetes letartóztatását pénteken rendelték el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.