Veronai baleset: alvászavarokkal küzdött a busz sofőrje

Kollégái szerint a férfi alvás közben nehezebben vette a levegőt, vagy olykor nem jutott oxigénhez.

MN
2017. 03. 29. 8:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alvászavarokkal kezelték annak a magyar diákokat szállító busznak a sofőrjét, amely január 20-án éjjel Verona közelében a szalagkorlátnak csapódott, és teljesen kiégett – értesült a Velvet. A portál információja szerint ezt két hete annak a cégnek a vezetője közölte az áldozatok hozzátartozóival és az őket képviselő ügyvédekkel, amely bérbe adta a buszt a Szinyei Merse Pál Gimnáziumnak.

Czakó Tibor, a Pizolit Kft. vezetője a Velvetnek is elismerte, hogy alkalmazottját 2016. januártól márciusig felfüggesztették, hogy kivizsgálják, mi okozza alvásproblémáit. Később a férfi szakorvosi és üzemorvosi papírt is bemutatott arról, hogy gyógyult, ezért áprilistól újra a volán mögé ülhetett. Az ügyvezető szerint a szakvélemények alapján a sofőr munkaképes volt, ezért nem bocsáthatta el.

Czakó arról nem tud, hogy a férfinak szigorú időközönként újabb vizsgálatokon kellett volna részt vennie, arra viszont volt példa, hogy a sofőr azért nem vállalt hosszabb utat, mert orvosi ellenőrzésen kellett megjelennie, sőt egy speciális készüléket is használnia kellett. Az ügyvezető a kollégáitól értesült arról, hogy a sofőr alvás közben nehezebben vette a levegőt, vagy olykor egyáltalán nem jutott oxigénhez.

A férfi súlyos koponyasérülést szenvedett, de túlélte a balesetet, jelenleg is a Honvédkórházban kezelik. Állapota lassan javul, de már elkezdett alapszinten kommunikálni. A későbbiekben idegsebészeti műtét vár rá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.