Vádat emeltek a szülők ellen, akik nem vitték orvoshoz megégett lányukat

Végül a család más tagjai értesítették az orvost.

MTI
2017. 07. 17. 10:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Ferenc főügyész közleménye szerint a vádlottak élettársak, akik folyamatos ápolásra szoruló lányukkal éltek együtt szűkös anyagi körülmények között Tatárszentgyörgyön. 2015 decemberében a lány nekiment a fatüzelésű kályhának, és kigyulladt a ruhája. A férfi egy vödör vízzel eloltotta, de a másod-harmadfokú égési sérüléseket elszenvedő lányhoz nem hívtak orvost.

A vádirat szerint a sérülés nagyságának, látványának egy laikus számára is nyilvánvalóvá kellett tennie, hogy orvosi ellátásra van szükség. Ennek ellenére a vádlottak úgy döntöttek, nem szólnak senkinek a történtekről, nehogy rossz hírbe kerüljenek. Az anya kenőccsel és étolajjal kenegette, vizes ruhával borogatta a sebeket.

Végül a család más tagjai értesítették az orvost, így a lány kórházba került, de akkor már életveszélyes volt az állapota, amit csak a szakszerű orvosi ellátás hárított el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.