Mára az NGO-k lettek a kizsákmányolás és a dilettantizmus szimbólumai
Az úgynevezett nem kormányzati civil szervezetek az idők folyamán óriásokká váltak.
Az úgynevezett nem kormányzati civil szervezetek az idők folyamán óriásokká váltak.
Az álcivil szervezetek egyebek mellett a Norvég Civil Támogatási Alaptól és Brüsszeltől is kaptak pénzt.
Karácsony Gergely már a főpolgármesteri kampányban is ígéretet tett Brüsszelnek, hogy bevezeti a dugódíjat.
Matteo Salvini őrületnek nevezte a 125 migránssal a fedélzetén az olasz partokhoz érkező Alan Kurdi kikötését.
A jól ismert „civilek”, akiknek alig titkolt céljuk, támogatóik – gazdáik – magyarországi befolyásszerzése.
A jogállamiság eszméjét egykor éppen az olyan önkényes hatalomgyakorlás ellen dolgozták ki, amilyet a választópolgári legitimáció nélküli Soros-szervezetek és elvbarátaik egész Európában gyakorolni próbálnak!
Eddig jőjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak! (Jób, 38,11)
Könnyen előfordulhat, hogy azok a csempészek, akik korábban illegális árukat – például kábítószert – szállítottak át az EU határain, most a bevándorláson igyekeznek nyerészkedni.
Több magyar ellenzéki politikus is részt vett egy találkozón a romkocsmák környékén, amelyet többek között a Vote4Budapest, illetve a Night Embassy of Budapest szervezett.
Baracskai József jelenleg is a Demokratikus Koalíciót erősíti, de a kampány idejére levette a DK-mezt, és a Szentgrót Most elnevezésű egyesület jelöltjeként hirdeti magát és csapatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Gáza irányításából teljesen kizárnák a Hamászt.
Egy másik híres színésznő főzőműsorára hasonlít Meghan Markle új Netflix-sorozata.
Meloni elutasítja Macron és Starmer csapatküldési tervét.
A Tisza Párt igyekszik minden nyomot eltüntetni, pedig vannak.
Czirják Imre, a Mediaworks főszerkesztő-helyettese és Gábor Márton, a Magyar Nemzet újságírója elemezték az aktuális témákat.
Az eltiltott úszó a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordulhat.
A razzia során fegyvereket és körözött személyeket találtak.
Nem, nem a csatatéren, hanem a tárgyalóasztal mellett omlott össze az ukrán elnök élete legfontosabb tárgyalásán, a legfontosabb partnerével folytatott tárgyalás közben.
Czirják Imre, a Mediaworks főszerkesztő-helyettese és Gábor Márton, a Magyar Nemzet újságírója elemezték az aktuális témákat.
Az eltiltott úszó a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordulhat.
A razzia során fegyvereket és körözött személyeket találtak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.