Szoboszlai és Luis Díaz között mi volt ez a jelenet? A kamerák rögzítették + videó
A Liverpool második gólja után különleges gólörömet láthattunk a Vörösök Arsenal elleni meccsén.
A Liverpool második gólja után különleges gólörömet láthattunk a Vörösök Arsenal elleni meccsén.
Az angolok bekezdtek a meccsen, de a párharc során szerzett egyetlen góljuk kevésnek bizonyult.
A Real Madrid kapusa szerint az Arsenal volt a jobb csapat a BL negyeddöntőjében.
A tréner büszke, hogy az Arsenal bejutott a BL elődöntőjébe, bár szerinte másképp is alakulhatott volna az este.
Pedig nem is Declan Rice szokta lőni az Arsenal szabadrúgásait.
A felvételen jó látható, hogy Jude Bellingham durván belerúg a pályaszéli VAR-monitor támasztékába.
Vereséggel végződött Yaakobishvili Antal debütálása a Bajnokok Ligájában.
Az Arsenal hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Tottenham Hotspurt, és ott van a Liverpool nyomában.
A ligakupa döntőjébe vágynak az Ágyúsok, de a Newcastle elleni vereséggel távol kerültek tőle.
A Premier League középcsapata pontot tudott menteni a Liverpoolt üldöző Arsenal ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A kormánypártok jövőre ismét megnyerik a választást – közölte a kommunikációs igazgató.
A túszok ügyét is segíti a mostani Irán elleni harc.
Vége az iskolának, változik a menetrend.
Öt mintában mutatták ki a rendkívül ragályos vírust.
Az ukrán közlés szerint Oroszország Kalibr rakétákkal felszerelt hadihajókat állomásoztat a Fekete- és Földközi-tengeren. Jelenleg egy Kalibr-hordozó hajó tartózkodik a Fekete-tengeren, miközben három másik hadihajó van a Földközi-tengeren.
Vannak dolgok, amik nem valók a nyílt utcára, gyerekek szeme elé – üzent Karácsony Gergelynek a Fidesz politikusa.
Nem a nyolcban.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Az ukrán közlés szerint Oroszország Kalibr rakétákkal felszerelt hadihajókat állomásoztat a Fekete- és Földközi-tengeren. Jelenleg egy Kalibr-hordozó hajó tartózkodik a Fekete-tengeren, miközben három másik hadihajó van a Földközi-tengeren.
Vannak dolgok, amik nem valók a nyílt utcára, gyerekek szeme elé – üzent Karácsony Gergelynek a Fidesz politikusa.
Nem a nyolcban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.