Másokat is regisztrációra bátorítanak a beoltottak
Megkérdeztünk néhány, különböző okból beoltott személyt, hogy mit tapasztaltak, amikor megkapták a vakcinát.
Megkérdeztünk néhány, különböző okból beoltott személyt, hogy mit tapasztaltak, amikor megkapták a vakcinát.
Az új korlátozások alól Párizs sem kivétel, ahol jóval több a súlyos állapotú beteg, mint ősszel.
Az EMA közölte, a vakcina biztonságos, és nincs bizonyított kapcsolat a vérrögképződéses esetekkel.
A WHO vizsgálatai szerint nincs kapcsolat a vérrög kialakulása és a vakcina között.
Scott Morrison próbált példát mutatni a lakosságnak.
Az uniós ügynökség szerint a védelem 65 éves kor felett is biztosított.
Az EU a szerződésük megszegésével, német lapok pedig a vakcina sikertelenségével vádolják a céget.
Az Egyesült Királyság és Argentína után Indiában is jóváhagyták az AstraZeneca vakcinát.
Megkezdődött a múlt héten engedélyezett Oxford–AstraZeneca-oltások beadása a szigetországban.
Az AstraZeneca/Oxford-vakcina biztonságos, viszont különböző hatékonyságot mutatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.