Gyanús építkezésbe kezdett Irán
Nem lehet tudni, mire szolgál a létesítmény.
Nem lehet tudni, mire szolgál a létesítmény.

AZ ELMÚLT HÉT ESEMÉNYEI – Izrael és az USA célja az iráni atomlétesítmények megsemmisítése.

Egy ilyen mélyen fekvő, jól védett létesítményt nehéz elérni. Az Egyesült Államok bunkerromboló bombája és az azt hordozó B–2 repülőgépek alkalmasak erre a bevetésre.

A legfrissebb hírek szerint a szuperbomba hordozására képes B–2 bombázók egy csoportja Guam felé tart.

Komoly kihívás Izrael és Donald Trump számára.

A földrengés egy feszült politikai időszakban következett be.

Irán megkezdi szerdán a fordói atomlétesítmény centrifugáinak feltöltését urángázzal, egy újabb lépést téve a négy évvel ezelőtti hathatalmi atommegállapodásban vállalt kötelezettségek fokozatos felmondásában – jelentette be kedden Haszan Róháni iráni eln
Észak-Koreának legalább 104 olyan létesítménye van, amely kapcsolatban áll atomprogramjával – közölte pénteken a KBS dél-koreai televízió.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Párbeszéd az a „párt”, amelyik akkor is szét tud szakadni, ha csak egy tagja van – írta a publicista.

Megszólalt a rendőrség is.

Zalában történt a tragédia.

A beteg a tünetek jelentkezése előtt szarvasmarhát vágott.

Brüsszel mindent megtesz, hogy megkerülje a magyar vétót, és gyorsítósávon juttassa az Unióba Ukrajnát.

Újabb felvétel terjed a közösségi médiában.

„Mi nem fogjuk hagyni, hogy spekulánsok segítségével lerontsák a magyar családok életszínvonalát.”

A Dodge-ból 2009-ben kivált Ram egy emészthető méretű, dízelmotoros modellt fog importálni.

A kapus reményei szerint december 13-án a Portsmouth elleni bajnokin már újra kerettag lehet a csapatában.

Hatodik vb-jén vehet részt jövőre a portugál klasszis.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.