Szerb szakértő: Nem állítható, hogy a Balkán teljesen biztonságos
Nem lehet tudni, merre gyűrűzik tovább a szélsőséges terroristák erőszakhulláma most, hogy az Iszlám Állam elveszítette területének legnagyobb részét.
Nem lehet tudni, merre gyűrűzik tovább a szélsőséges terroristák erőszakhulláma most, hogy az Iszlám Állam elveszítette területének legnagyobb részét.

A belbiztonsági főtanácsadó hangsúlyozta: ebben az évben eddig 7500-an próbáltak illegálisan átlépni a magyar határokon. Kitért arra is, hogy a balkáni útvonalon jelentős a migrációs növekedés.
Idén összesen már több mint 21 ezer határsértő érkezett Bosznia-Hercegovinába, Nermin Kljajić, az Una Sana Kanton belügyminisztere szerint ebből is látszik, hogy jelentősen nőtt a nyomás tavalyhoz képest.
A migrációs főútvonalnak jelenleg nem része Magyarország, de a szerb-magyar határon idén már így is 6500 ember tett kísérletet illegális bevándorlásra.
Szerbia és Koszovó között 2013-ban megkezdődött a kapcsolatok normalizálását célzó párbeszéd, a viszony azonban az utóbbi egy évben elmérgesedett és a párbeszéd is szünetel.

Magyarország támogatja a balkáni országok felvételét a NATO-ba, mert érdeke azoknak az államoknak a stabilitása, amelyeknek fontos szerepük van az illegális migráció feltartóztatásában.
Több mint ötezren vesznek részt a srebrenicai békemenetben, amely hétfőn indult a bosznia-hercegovinai Tuzla melletti Nezuk faluból, és szerdán érkezik meg Srebrenicába, ahol másnap a huszonnégy évvel ezelőtti mészárlásról emlékeznek meg – közölte a Klix.ba boszniai hírportál.
Ez jól mutatja, hogy a baloldali-liberális köröktől érkező állítások, miszerint „nincs migráció és felesleges ezzel foglalkozni”, nem igazak – mondta a belbiztonsági főtanácsadó.
A hazai titkosszolgálatok és külföldi társszolgálataik jelentése szerint „iszonyatosan” megnőtt az illegális migrációs nyomás a Balkánon – közölte az államtitkár.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gulyás Gergely Kristóf egy vonaton utazott a két tiszás politikussal, akik érdekes dolgokról beszélgettek út közben.

A Tisza Párt vezetése támogatja az Ukrán EU-tagságot, erről meg is szavaztatta tavaly a szimpatizánsokat.

Legalábbis azt hitte, sikerül.

Meg a bakancsot. Térképeken a lényeg.

Közben az olasz sajtó emlékezteti Salist, hogy mi várt volna rá, ha nem menekül mentelmi joga mögé.

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága megerősítette, hogy az EU beavatkozott nyolc európai választásba.

Akcióban az emberrablók.

Peter Magyar and his party cannot and will not say no to the pro-war advisors in Brussels.

Nem így képzelte el a két ókori egyiptomi pap a túlvilágot.

Az újlakás-kínálat csak most kezd igazán meglódulni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.