Az új román elnök keményen odaszúrt a háborúpárti európai vezetőknek
Ursula von der Leyen, a bíróság által elítélt bizottsági elnök nem sajnálja a pénzt Ukrajna támogatására.
Ursula von der Leyen, a bíróság által elítélt bizottsági elnök nem sajnálja a pénzt Ukrajna támogatására.
Jövő héten újabb megbeszélést tartanak Ukrajna támogatásáról, de ezúttal már a katonai vezetők találkoznak – jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök.
Ukrajna és Zelenszkij mellett áll az ausztrál miniszterelnök.
Az orosz külügyminiszter szerint a javaslat nem a békét, hanem Ukrajna fegyveres támogatását szolgálja.
Boris Pistorius szerint a kérdést a megfelelő időben meg fogják vitatni.
Egy pozitív hozadéka azért lehetne a küldetésnek.
A német hadsereg részvételét jóval kevesebben támogatják.
„A háborúnak a lehető leghamarabb véget kell vetni” – mondta a francia államfő.
A világszervezet vasárnap közölte, hogy izraeli tankok hatoltak be erőszakkal az ENSZ Dél-Libanonban állomásozó békefenntartó egységének, az UNIFIL-nek az egyik támaszpontjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó agyonlőtte az áldozatokat, a szórakozóhely előtt nyitott tüzet.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A HBO Max júniusi kínálata bőven tartogat izgalmat: visszatér Az aranykor új évada, jön egy sokkoló sorozat, egy magyar popsztár útját követő rendhagyó dokumentumfilm, de Jason Momoa is megérkezik a Minecraft világába.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
Tombol a kettős mérce.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.