Ross Brawn „szerelemgyereke” nem okozott csalódást az F1-ben
Hamilton és Verstappen koccanása elvonta a figyelmet arról, hogy történelmi hétvégének lehettünk szemtanúi.
Hamilton és Verstappen koccanása elvonta a figyelmet arról, hogy történelmi hétvégének lehettünk szemtanúi.

A Mercedesnél a fiesta alatt nem igazán törődtek a vetélytárs állapotával, ezt nem nézte jó szemmel Verstappen.

A Mercedes pilótája nyolcadszor nyert hazai pályáján, mögötte Charles Leclerc és Valtteri Bottas ért célba.

A címvédőnek csipkednie kell magát hazai pályáján, ha Max Verstappen nyomában akar maradni.

A hétszeres világbajnok rajtolhat az élről a Formula–1 történetének első sprintfutamán.

A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Brit Nagydíjon.

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton rajtolhat az élről a Forma–1-es Brit Nagydíjon.
Nem tudtak ütőképes autót összehozni, motorerőben meg sem közelítik a tavalyi teljesítményüket.

A brit kormány mentesítheti a karanténszabály alól a Formula-1-es mezőnyt.

Senki nem vitatja Lewis Hamilton nagyságát, ám ahogy tegnap diadalmaskodott a Formula–1-es Brit Nagydíjon, Silverstone-ban, ahhoz a szerencsének is köze volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A baleset mitatt késnek a járatok.

Rövid videóösszeállítással emlékezett meg a kormányfő advent második vasárnapjáról.

Két fiatalembernek válaszolt a politikus Kecskeméten.

Már azt sem tagadják, hogy baloldali a párt gazdasági programja.

A volt amerikai elnök életműdíjat kapott az LMBTQ-közösségért végzett munkájáért. Köszönőbeszéde furcsán sikerült.

A kulturális és innovációs miniszter lapunknak beszámolt arról, hogy XIV. Leó pápával most találkozhatott először az audiencián, akinek megköszönte, hogy a jubileumi évben a magyarok ilyen sok értékes eseménnyel társulhattak a szentévi programsorozathoz.

Az orosz elnök szóvivője szerint a nyugati intézmények önmagukkal kerültek ellentmondásba.

A jelenlegi ‒ munkához kötött ‒ családtámogatási rendszer számos eleme kerülne veszélybe, ha a Tisza Párt elképzelései valósulnának meg.

A 79 éves amerikai üzletember, Tom Hicks vasárnap családja körében hunyt el.

Nem csak az olasz közönség, a turisták is megismerhették a magyar kultúra sokszínűségét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.