A Formula–1 világát megrengető, 2022-re ígért szabályváltoztatások előtti utolsó, nagyobb volumenű újítás ma este debütál a királykategóriában. Az évekkel ezelőtt megálmodott sprintkvalifikációt az F1 története során először ma 17.30 órától rendezik meg, felborítva ezzel a versenyhétvégék megszokott menetrendjét. A Brit Nagydíj programja a pénteki első, Max Verstappen sikerét hozott szabadedzéssel rajtolt el, de már péntek este megtartották az időmérőt is, ennek a végeredménye határozza meg a sprintkvalifikáció rajtsorrendjét is, amely jelen esetben az első tíz helyen a következő: Hamilton (Mercedes), Verstappen (Red Bull), Bottas (Mercedes), Leclerc (Ferrari), Pérez (Red Bull), Norris (McLaren), Ricciardo (McLaren), Russell (Williams), Sainz (Ferrari) és Vettel (Aston Martin).
A sprintkvalifikáció versenytávja száz kilométer, amit Silverstone-ban 17 kör és feltehetően 25-30 perc alatt teljesítenek a pilóták. Nincsenek kötelező kerékcserék és gumiszabályok sem, tehát a csapatok maguk dönthetik el, milyen abroncsokkal küldik ki a pályára a versenyzőiket. A parc fermé-szabály viszont már az időmérő után életbe lépett, csak biztonsági okokra hivatkozva változtathatnak az autóikon az istállók.
A száguldó cirkusz vezetői az izgalmak fokozását várják el az új formátumtól, és remélik, hogy a sprintkvalifikáció elnyeri a rajongók tetszését is. A versenyzők ugyanakkor nincsenek elragadtatva az ötlettől, Lewis Hamilton vonatozásra számít, Fernando Alonso pedig úgy véli, jelen formájában nem lesz nagy jövője a sprintfutamnak. Ha a nézők tetszését mégsem nyeri el az új lebonyolítás, akkor Ross Brawn szerint lenyelik a békát, és nem fogják erőltetni a sprintfutamokat a folytatásban.

Fotó: Adrian DENNIS/AFP
– Remek döntésnek tartom, hogy a próbaidőszak három versenyre szól, és nem az egész idényre. Korábban többször elkövették a Formula–1-ben azt a hibát, hogy a változtatásokkal rögtön az egész idényre terveztek – fogalmazott a sportigazgató.
– Én hiszem, hogy a pilóták keményen fogják nyomni. Gondolják, hogy Max Verstappen vagy Lewis Hamilton máshogy fog nekivágni az első kanyarnak azért, mert nem a főfutam zajlik, hanem csak a sprint? Nem hinném. Persze, hogy erről megbizonyosodjunk, ki kell várnunk a végét.