Charles Michel: Ukrajna támogatása prioritás marad
Az Európai Tanács elnöke a kétnapos csúcstalálkozó után ismertette a zárónyilatkozatot.
Az Európai Tanács elnöke a kétnapos csúcstalálkozó után ismertette a zárónyilatkozatot.

Ursula von der Leyen szerint az Európai Bizottság biztosítja, hogy semmilyen uniós támogatás se juthasson terroristák kezébe.

Az Európai Tanács elnöke szerint Izraelnek joga van megvédenie magát.

– A gabonát szállító hajóknak biztonságban kell kijutniuk a Fekete-tengerre – szögezte le az Európai Tanács elnöke.

Sajtóinformációk szerint a brüsszelita több üzletben is a rendkívül drága szerkezet után érdeklődött.

A politikus arra sürgette a csatlakozni kívánókat, hogy mielőbb oldják meg kétoldalú konfliktusaikat, hogy csatlakozhassanak az EU-hoz.

Charles Michel, az uniós állam-és kormányfőket tömörítő Európai Tanács vezetője ismertette a csúcstalálkozó záró nyilatkozatát.

Csütörtökön kezdődik a kétnapos EU-csúcs.

A tunéziai elnök Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével egyeztetett.

Kirgizisztánban tartották meg a második EU–Közép-Ázsia csúcstalálkozót.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.