MI által írt countrydal vezeti a Billboard-listát – hallgassa meg!
Ennek elkerülhetetlenül be kellett következnie.
Ennek elkerülhetetlenül be kellett következnie.

Mindössze egy éve alakultak, és máris a világhír kapujába kerültek.

Történelmet írt az amerikai énekesnő.

Megjelent az énekesnő nyolcadik stúdióalbuma.

Az énekesnő a Super Bowlon egy reklámban árulta el, hogy nemsokára érkezik Act II című albuma.

A country sokáig az „átkos imperializmus” zenéjének számított a kádári Magyarországon, aztán szépen, lassan olvadni kezdett a jég.

John Rich a Breitbart egyik podcast műsorában teregette ki a zeneipar szennyesét, szerinte egyre inkább korlátozzák a konzervatív érzésű előadókat.

Legutóbb a koronavírusjárvány kapcsán egymillió dollárt adományozott a nashville-i Vanderbilt Medical Centernek az amerikai híresség.

Csavargódal, Vigyázz magadra, fiam – több generáció szívéhez szóltak és szólnak ma is a Bojtorján, a legmarkánsabb magyar countryzenekar dalai.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Annyira ittasak voltak, hogy nem is tudták, mit hoztak el.

Egy csárda lett a befutó, a vendégek alig hittek a szemüknek.

Az eset előtt néhány nappal a csecsen vezető nyilvánosan bírálta az ukrán elnököt.

A Shell múltját súlyos vádak árnyékolják be.

Európa figyelmeztetést adott ki.

Elképesztő drámák és hazai söprés az első döntős napon.

Hungary's prime minister also took questions from participants at the anti-war rally.

A Liverpool szombati bajnokija előtt sokáig kell visszamenni az időben elrontott Szoboszlai-tizenegyesig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.