A szerkesztés szokatlan és roppant nagyvonalú megoldása, hogy egy-egy fejezeten kívül, ami az egyes tagokra fókuszál, nincs külön feltüntetve, ki válaszol a kérdésekre. A szerző lábjegyzete: „Azokat az interjúkat, amelyek a Bojtorján egészére vonatkoznak, a zenekar tagjaival egyeztetve többes szám első személyben tesszük közzé.” A rockszakma nem békés világ (mint a város a Bojtorján leghíresebb dalában: hideg, büszke és irigy), így külön öröm találkozni ezzel a békebeli eleganciával.
Ami pedig a legfurcsább (és legjobb) az egészben: ahogy lapozunk, egyre szaporodnak az abszurd történetek, Fidel Castro csörgődobjaitól a kábel nélküli elektroakusztikus gitárig, amit egy salgótarjáni koncerten véletlenül a rendőrség frekvenciáján is megszólaltattak. A hangulat néha egészen örkényi vagy hrabali. Csak épp ez a közelmúlt valósága.
Epizód a cenzúráról: a haikuiról leg-ismertebb, kultikus költő, Fodor Ákos (aki egyébként jóban volt a Bojtorjánnal, segített is nekik szöveget írni) a sanzonbizottság tagjaként kicenzúrázta a Magyar Televízió párttitkárának szövegeit, s mikor az nagy mellénnyel reagál, hogy erről majd felsőbb szinten döntenek, Fodor csak annyit mondott, hogy előbb megvárja, amíg a párt megtanul verset írni.
Megismerjük a kezdetek kezdetén Négy Atyusz nevet viselő zenekar korai hangszerparkjának egy különleges darabját is, ami azért is rendkívüli, mert nincs fönt az interneten. A ketymera: „egy üres, két oldalán nyitott konzervdobozba rizst tettünk, majd ezt lezártuk két műanyag pohárral és tettünk rá fémpapírt, hogy jól nézzen ki. Ezen hasonlóan kellett játszani, mint a rumbatökön, így a ritmusszekciónk bővült.”
És van olyan történet is, ami bájosan vicces: 1977-ben, első közös próbájukon a profi színész, de akkor még rutintalan koncertező Halász Judit azt kérte a Bojtorjántól, hogy a verze és a refrén között ne legyenek zenei átkötők, mert azalatt nem tud a színpadon mit csinálni.
A könyv a fölkészületlen kíváncsinak komoly meglepetést okozhat. Ez nem vagány rock and roll-sztori, hanem egy fölkészült történész olvasmányos, interjúformában megírt kutatása a Bojtorján példájával és közreműködésével napjainkig ható közelmúltunkról. És annak az olvasónak, aki bírja azt a groteszket, ami ráadásul a tragikus valóság, kimondottan mulattató is. A mosoly keserű, a könyv pedig tanulságos, ezért nem csak az együttes vagy épp a country rajongóinak ajánlott, hanem mindenkinek, akit a történelem és kultúrtörténet érdekel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!