Countryba oltott hazafiság – Negyvenéves a Bojtorján első nagylemeze

A country sokáig az „átkos imperializmus” zenéjének számított a kádári Magyarországon, aztán szépen, lassan olvadni kezdett a jég, és a hazai zenei palettán úttörőnek számító Bojtorján negyven éve, 1981-ben megjelentethette első, Csavargódal című nagylemezét. A zenekarnak ezt megelőzően is jelentős előtörténete volt, de a hosszú várakozás végül meghozta gyümölcsét annak ellenére, hogy Erdős Péter botfülű popcézár sokáig ellenállt a kiadásnak. Ez a korong szól hazaszeretetről, családról, szerelemről, vicces élethelyzetekről, egyszóval mindenről, ami az embereket közvetlenül érinti, ezért, és a karakteres dalok miatt is lehetett sikeres, és vált aranylemezzé.

Fotó: Facebook

A Bojtorján az első nagylemezük legfőbb mentorának Szörényi Leventét tartja, ami leginkább a hangszerelésben nyilvánult meg, de a nagy példakép még gitározni is beszállt közéjük az ország egyik első magánstúdiójában, a Bohus János vezette Főnix stúdióban, ahogy Tolcsvay László is beült a billentyűk mögé. Szörényi Levente úgy látta a lemezfelvételek során, hogy ami másodszorra nem megy, azt nem feltétlenül kell erőltetni, testvére, Szörényi Szabolcs viszont úgy vélte, hogy a lehető legtöbbször be kell gyakorolni a számot. Végül a két módszer megmaradt egymás mellett. Addig viszont, amíg ide eljutottak, rögös út vezetett. A zenekarvezető Kemény Győző és a Bojtorján „arca”, Pomázi Zoltán vitte el Bródy János közbenjárására Erdős Péterhez az első hat számukat, aki hosszas huzavona után kiadta a Bojtorján-nagylemezt. Döntése mögött a zenekar szerint az állhatott, hogy elejét akarta venni a támadásoknak, amiket a Neoton támogatása miatt kapott, és úgy gondolta, jó lesz, ha egy új csapatot is felkarol. A döntés olyannyira jól sikerült, hogy rövidesen eladtak a Csavargódalból százezer példányt. Jellemző a rendszer fonákságára, hogy az aranylemezt csak a négy állandó Bojtorján-tagnak adták át, a dobos Barna Zoltánnak a zenésztársai csináltatták meg a kegytárggyá nemesülő elismerést éppen azzal a kisiparossal, aki az MHV megrendelésére is dolgozott. Erdős Péter egyébként annyira megörült a nagy keresletnek, hogy még Erdélybe is szállíttatott belőle, így az ottani magyaroknak a mai napig több Bojtorján-szám is emblematikussá, szinte himnuszukká vált. A kassza víg és sűrű csöngetése meghozta a fiúk számára az exkluzív szerződést is, amelynek nyomán előadói jogdíjat is kaptak az eladott lemezek után.

Az események ezek után felgyorsultak a Bojtorján körül, Bors Jenő MHV-igazgató megkötötte az amerikai Rainbow lemezcéggel a szerződést egy ottani lemez megjelentetésére, igaz, teljesen kihagyta a zenészeket a tárgyalásokból. Le is fordíttatták Révbíró Tamással a számaikat angolra. Az amerikaiakkal kötött szerződés ugyan életbe lépett, de mégsem valósították meg. Ebből az is következett, hogy az MHV-val kötött exkluzív szerződésük megkötötte a banda kezét úgy, hogy külföldön sem szerződhettek lemezkiadásra. Ezt érthetően nagyon sajnálták a Bojtorján tagjai, mert még az amerikai közönségtől is olyan visszajelzéseket kaptak, hogy a profizmusuk mellett az is érződött a zenéjükön, hogy egyéni ízzel játszottak. Persze mindez nem lett volna elegendő az ottani befutáshoz, hiszen állandóan ott kellett volna lenniük, ami a hazai rugalmatlan pártállami viszonyok között elképzelhetetlen volt. Az MHV a cenzúrát is bőszen gyakorolta, amikor az exkluzív szerződésbe belefoglalták, hogy a zenei anyagba és a szövegvilágba is beleszólhatnak. Ez abban az esetben, ha lett volna másik lemezkiadó Magyarországon, és a művészeknek esetlegesen nem tetszettek volna azok a változtatások, amelyeket az MHV kért, és átmehettek volna egy másik lemezcéghez, nem lett volna túlságosan tragikus feltétel, de köztudottan nem ez volt a helyzet. A monopolhelyzetben lévő cég ugyanakkor fenntartotta magának azt a jogot, hogy ha a Bojtorján a Magyar Népköztársaságban elfogadott erkölcsi és politikai normákat sértette volna, nem adják ki a következő lemezüket. Mivel Horváth Attila személyében kitűnő tollú és a politikai rendszer buktatóit jól ismerő dalszövegírójuk volt, ez fel sem merült.

A Csavargódal borítója

A nagylemez zenei anyaga a Hódmezővásárhelyhez közeli, a Tisza holtágában fekvő Mártélyon készült el, ahol a többek között bendzsón és steelgitáron játszó Vörös Andor családjának hétvégi háza állt. A csónakázások során közösen megálmodott dalokhoz Horváth Attila telefonon diktálta be a szövegeket, amiket a már előzőleg kazettán megkapott zenei nyersanyagra írt. Mivel Mártélyon nem állt rendelkezésükre telefon, előre egyeztetett időpontokban mentek a postára. Rendszerint változtattak még a szövegeken, az Ahol a lusta folyó című számuk gazdasági világválságról szóló változatát például teljes egészében elvetették.

A számok szerzőségét nagyjából egyformán osztották meg egymás között, de azt azért lehet tudni, hogy a dalok többsége a Vörös Andor–Pomázi Zoltán tandem szülötte.

Érdekesség, hogy se az Ahol a lusta folyó című lemeznyitó számnak, se a lemezcímadó Csavargódalnak nincs refrénje. Az Ahol a lusta folyó a capella szólal meg a kezdetén, a refrént pedig hangszerszólók váltják ki, az amerikai népdalok mintájára. A Vigyázz magadra, fiam!-ban az ominózus „Csirkét csomagolt az útra” sor első körben nemigen nyerte el a zenekar tetszését, aztán mégis maradt, mert utalt az egyik „legmagyarosabb” szokásra, az úton evésre. A minihárfa szerepét betöltő autoharpszólóval ellátott dalban egy szólamot még Eszményi Viktória is énekelt. A Tizenhat éves egy lassú, hatnyolcados ütemben írt szám, amelynek ihletője Emmylou Harris volt. A számból végül kimaradt az a sor, hogy „ami fontos, az a pénz és a hús”, mert nem illett a dalba, ráadásul az anyagiakról sem mindenki énekelhetett akkoriban. 

Csoportkép (1982)    Fotó: Facebook

A Budapesttől Miskolcig arról szól, hogy Buchwarth László gitáros a barátnőjével egy buliban szeretett volna találkozni (a valóságban Egerben, de a szótagszám miatt Miskolc lett belőle), de úti viszontagságai miatt ez nem sikerült neki, majd másnap a vasútállomáson véletlenül összefutottak, és így utaztak vissza a fővárosba. A Mint suttogás a szélben egyetlen gitáron szólal meg, néha effektek szintjén hallani benne szintetizátort. Eredeti címe Ilyen szép lusta nap volt, de aztán a szöveg más részével együtt átíratták Horváth Attilával. A Csavargódallal kapcsolatban is lehettek volna efféle fenntartásaik, mert a Még nem tudom, hol alszom ma éjjel akár egy Piramis-féle csöveshimnusz kezdete is lehetett volna, de mégis igazi countrydal lett belőle. A zenekar hagyománya szerint Pomázi Zoltán egy éjjel, ágyából kipattanva írta a zenéjét, amelyben mindenki megmutatja, mennyire ura a húros hangszerének. 

Az Iskolamester egy rövid kis zenei scherzo, ének nélkül. Az Énekelsz egy régi nótát igazi nagy slágerré vált, az együttes tagjai pedig egy emberként mesélik, hogy amikor egy vidéki művelődési ház udvarán először előadták, a közönség először hallgatott, majd feltört az ovációjuk. Ennek oka szerintük az volt, hogy ebben a stílusban itthon még nemigen lehetett magyar nyelvű számot hallani. Az Úgy szeretném a Miska bácsi levelesládája című rádióműsor jubileumi adására készült, eredetileg Gyermekvilág címmel, de aztán nemcsak a címet, de a szöveget is megváltoztatták. Az egyik zánkai fellépésük előtt Pomázi Zoltán által az öltözőben írt Mondj el mindent!-nek az az érdekessége, hogy korábban a Hungáriának is dolgozó Révész Tamás adta a szövegét, és nagyon modern steel gitár szóló szerepel benne. A nagy példakép, az Illés is örült, amikor Az utcán is a lemezükre került. Ennek első verziója jóval népiesebb volt, mint amit végül a közönség megismerhetett. A Ha egy napon hazamegyek John Denver hatását tükrözi, és a gyerekkor és a család áll a középpontjában. A Búcsúzó Pomázi Zoltán svájci élményei alapján született, ami epilógusként is felfogható.

A bakelithez képest a 2000-ben kiadott CD-n pluszban szerepel az 1981-es táncdalfesztiválos Szerelmem volt a nagy színésznő, ami akkoriban csak kislemezen jött ki, valamint az Éjszakai rádió és a Honvágy. Előbbi a zenekarról szólt, mert amikor rendszerint későn hazaértek a koncertekről, akkor a Saarlandische Rundfunk német rádióadón hallgatták a countryzenét. A Honvágy című Terry Gilkyson-, Rich Dehr-, Frank Miller-dalt (amit Gommermann István fordított) a Magyar Rádióban betiltották, miközben a Szabad Európa Rádió sokat játszotta Boros Ida előadásában. A Bojtorján ezt a számot 1986. október 23-ra, a forradalom és szabadságharc harmincéves évfordulójára szerette volna megjelentetni, de a lehallgató bizottság politikailag veszélyesnek ítélte meg, mert az „Oly távol, messze van hazám” a disszidálókra volt vonatkoztatható. A kádári-aczéli következetlen kultúrpolitikára jellemzően azonban kislemezen már akkor is megjelenhetett.

Borítókép: Koncertezik a Bojtorján (Facebook)