Libák lenge öltözetben: vihart keltett a Lúdas Matyi Kádár-kori feldolgozása
A Lúdas Matyi a Tolcsvay–Bródy szerzőpáros 1983-as feldolgozásában a kései Kádár-rendszerről árulkodott.
A Lúdas Matyi a Tolcsvay–Bródy szerzőpáros 1983-as feldolgozásában a kései Kádár-rendszerről árulkodott.
A győri premier után Kaposváron és Budapesten is bemutatják a zenés misztériumtörténetet.
Idén a rockszakma négy „nagy öregje” énekelte el öt fiatal kollégájával az örökbecsű dalt.
A country sokáig az „átkos imperializmus” zenéjének számított a kádári Magyarországon, aztán szépen, lassan olvadni kezdett a jég.
Érdekes módon már feltűnt az énekesnő mellett az éppen akkor körvonalazódó LGT háromnegyede is (Barta Tamáson kívül mindenki), ami rányomja a bélyegét a hangzásra.
Ahogy a magyar nyelvű beat megteremtésében úttörő szerepe volt az Illés-zenekarnak, úgy a nosztalgiakoncertek megrendezésében is az első helyet szerezte meg.
Az MHV történetében a rendszerváltás – talán némiképp meglepő módon – már a nyolcvanas évek közepe felé megkezdődött.
A Koncert a Marson Fenyő Miklós és csapatának debütáló albuma, amellyel a nagy 1968-as Ki mit tud?-os sikerük után újra meghódították a nagyérdeműt.
Ma tartják Tolcsvay László Új magyar rapszódia című művének ősbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol a műsor második felében a Magyar Mise hangzik el.
A Szabad Tér Színház egészen különleges gálaprodukcióval készül augusztus 20-ra: a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz Tolcsvay László Új magyar rapszódia című szimfonikus művének ősbemutatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A rakéták atomtöltetet is szállíthatnak.
Állítólag több gyereket is terrorizált az áldozat.
Sokak számára kérdéses, hogy vajon milyen motivációk állnak az amerikai törekvések mögött.
The game that certain organizations have been playing since the regime change—hiding political activity behind a civil society facade while financed with foreign funds—must come to an end, Tamas Lanczi, president of the Sovereignty Protection Office told Magyar Nemzet in an Interview.
Az Osasuna óvása eltüntetheti a Barca előnyét a Real Madrid előtt a La Liga első helyén.
Szombaton jön a hetedik epizód.
A tragédiáról egy szemtanú is beszámolt.
Amikor baloldali kormányzat ellen demonstráltak a tüntetők, a HVG publicistája rendőri erőszakra buzdított.
Az Osasuna óvása eltüntetheti a Barca előnyét a Real Madrid előtt a La Liga első helyén.
Szombaton jön a hetedik epizód.
A tragédiáról egy szemtanú is beszámolt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.