idén pedig kifejezetten érdekes vállalkozásként hatott, ahogy Pataky Attila, Nagy Feró, Sasvári Sándor és az ebből a produkcióból kihagyhatatlan Varga Miklós öt fiatal énekessel, illetve színésszel adta elő a halhatatlan irodalmi és zenei művet.
Utóbbinak önmagán túlmutató üzenete van: a Nemzeti dal generációkon átívelő továbbélését példázza. Voltak azonban, akiknek nem tetszett ez a feldolgozás, élükön a zeneszerzővel, aki egyrészt a Yeah!-t kifogásolta a dalban, illetve azt, hogy nem az eredeti dallamot énekelték a „kortársai”. Egy szerzőnek természetesen joga van ezt a kritikát megtenni, de egy kicsit nyilvánvalóan ízlés kérdése is, amiről itt szó van, hiszen mégis csak a rock műfajába oltott lázadó vers az, amit előadtak. Ugyanakkor túlzás lenne azt állítani, hogy az embernek nehezére esne felismerni az eredeti Tolcsvay László-dallamot ebben a 2022-es verzióban, attól függetlenül, hogy – nem belemenve a zeneszakmai részletekbe – valóban nem mindig teljesen ugyanaz a dallam csendült fel minden énekes ajkán, ami persze nem jelenti azt, hogy átírták volna a dalt. Sőt, Pataky Attila hangja, túl a hetvenedik életévén, acélosabb, mint amikor 1986 szeptemberében a Lenin Kohászati Művekben játszott az Edda Művekkel, és másik három kortársa is megállta mellette a helyét.
A Momentum ex-elnökségi tagja, Pottyondy Edina is közzétette véleményét szokásos szarkasztikus stílusában az interneten a zenemű effajta feldolgozásáról. Bizonyára bánthatta, hogy a nagy nevek, akik énekeltek, kivétel nélkül Fidesz-szimpatizánsok, mert eléggé elítélhető módon „Orbán Viktor leghűségesebb s…ggnyalóinak” titulálta a művészeket, a fiatalokat pedig elintézte annyival, hogy nem éreztek magukban annyi spirituszt, hogy politikai hátszél nélkül érvényesüljenek. A „nagy öregek” szerinte ki sem látnak a közpénzhegyekből, a lovagkeresztekből és a Kossuth-díjakból. Ezzel csak egy baj van: ez a négy rocktenor valóban letett valamit az asztalra, tudnak énekelni, rockoperák és musicalek, vagy éppen slágerek tucatjai állnak mögöttük, a maguk műfajában újítók voltak, így megérdemelten kapták meg az elismeréseiket, elegendő, ha csak felidézzük az életrajzaikat. Nem mellesleg a fent említett négy úr közül egyedül Nagy Ferónak van Kossuth-díja, pedig másik három kollégája is megérdemelné azt (egyébként ugyanígy Tolcsvay László is). Nagy Feró hangja pedig annyira jellegzetes, hogy ha csak egy picit is odafigyelünk, az összes vokálból kihallatszik. Mindemellett azt is nehezményezi a vlogger, hogy a nagy állami támogatás ellenére éneklik azt, hogy nem akarnak rabok maradni. Most lépjünk azon túl, hogy az igazán színvonalas kulturális produkcióknak civilizált országokban igenis jár az állami támogatás ilyen-olyan formája, de szegény liberális expolitikus elfelejti azt, hogy Nagy Ferónak és Pataky Attilának finoman szólva sem volt egyszerű az érvényesülés útja a Kádár-rendszerben, tehát méltán énekelnek a rabságról, ők tényleg tudnának – és tudnak is – beszélni a cenzúra, a belügyi szervek és a kézi irányításos kommunista kultúrpolitika buktatóiról. A Nemzeti dal pedig éppen a szabadságról szól, arról, amiért – persze azon túlmenően, hogy zenélni akartak – ezek az emblematikus arcok is küzdöttek a maguk eszközeivel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!