Márciusi ifjak: Most és mindig
A liberális-jakobinus kórus gyalázkodó filmkritikája teljesen érdektelen.
A liberális-jakobinus kórus gyalázkodó filmkritikája teljesen érdektelen.

Nyolcvanöt nap múlva is jusson eszünkbe a tegnapi nap örök üzenete.

Közel százan vettek részt a népzenei ihletésű dal felvételén és hangstúdiós utómunkáján.

Idén a rockszakma négy „nagy öregje” énekelte el öt fiatal kollégájával az örökbecsű dalt.

A Zengető a Fokos teljesen új arcát mutatja meg: a versmegzenésítő, továbbra is népzenei gyökerű, de már afféle világzene felé kacsingató, gondolatiságában nagybetűsen magyar együttesét.

Örökké emlékezetesek maradnak azok a gyöngéd táblagép-simogatások.

Most megnézheti mindenki, hogyan „szaval” a színművészeti egyik osztályvezető tanára.
A Nemzeti dal – a hiedelmekkel ellentétben – már két nappal korábban készen állt, sőt a Pilvax-fiatalok némelyike betéve tudta. Talán már sejtették, ez festi majd az aurát a Tizenkét pont alá.

A magyar ifjúság vezetői a nép nevében lefoglalták a Landerer és Heckenast nyomda gépeit, és cenzúrázatlanul nyomtatták ki a Nemzeti dalt, illetve a Tizenkét pontot.

A kinevezett felelős minisztérium csak Budán, illetve Pesten tudott gyorsan működésbe lépni, személyi állományát nagyrészt az itt lévő kormányhivatalok biztosították.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ismét a magyarok ellen cselekszik a baloldal.

Nemet mondunk a háborúra.

A Tisza Szigetek állandó vendége nem csinál titkot az elképzeléseiből, Európa háborúba megy, és szerinte ebből Magyarország sem maradhat ki.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

A férfit őrizetbe vették és bíróság elé állítják.

Tarthatatlan állapotok a német büntetés-végrehajtási rendszerben.

Előbb vagy utóbb le kell üli tárgyalni Oroszországgal.

A kispesti csapat a téli szünetben az NB II tabellájának élén áll, egyértelműen a feljutás a célja.

Varga Zsolt szerint most jön az a része a tornának, ahol eldől a sorsunk.

Most már igen nagy az esélye annak, hogy az Európai Bíróság elé került a Mercosur-megállapodás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.