Negyven éve tartották az Illés első visszatérő koncertjét

Ahogy a magyar nyelvű beat megteremtésében úttörő szerepe volt az Illés-zenekarnak, úgy a nosztalgiakoncertek megrendezésében is az első helyet szerezte meg. Negyven éve, 1981. március 26-án a Nemzeti Sportcsarnokban tartották meg ugyanis a KITT Egylet óriási sikerű koncertjét 2864 fizető néző előtt (és akik jegyet nem váltottak, mégis ott voltak – ahogy a koncertről készített duplalemez-borítón olvasható nem kis részben az újságírókra és a szemfüles törzsrajongókra utalva).

Istvánmezei út 3-5. Nemzeti Sportcsarnok (ma Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok). Az Illés együttes nosztalgia fellépése, "A Koncert", Szörényi Levente és Bródy János. A felvétel 1981. március 26-án készült. Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

A hányatott sorsú Nemzeti dal leporolva

A Nemzeti dalt a Tolcsvay-trió zenésítette meg 1973-ban, és nagyon hosszú utat járt be. Az V. kerületi Hazafias Népfront keretében működő Belvárosi Petőfi Emlékbizottság (vagy másik nevén Petőfi Centenáriumi Emlékbizottság), valamint az MSZMP és a KISZ V. kerületi bizottsága kérte fel a szám megírására a zenészeket, s ehhez csatlakozott az Országos Rendező Iroda. Az emlékbizottság vezetője Gyenes József belügyminisztériumi alkalmazott volt, ám ezt a felkérést a pártközpont tudományos, közoktatási és kulturális osztálya ezúttal helytelennek ítélte meg, hiszen ekkor Bródy diósgyőri kiszólása miatt nemkívánatos zenészeknek minősültek Illésék. A Nemzeti dal utóéletéhez hozzátartozik, hogy noha a sanzonbizottság is engedélyezte, jó ideig hivatalosan nem szerepelhetett sem a rádióban, sem lemezen, mindössze Tolcsvayék koncertjein hangozhatott el, mondhatni félig legális módon. Itt a közönségből akadt, aki felvette, és bejátszotta iskolai ünnepségeken, amiből incidensek is lettek. A Nemzeti dalnak az áttörést a Koltay Gábor rendezte A koncert című film és az ennek alapjául szolgáló 1981. március 26-án rendezett hangverseny, illetve az erről készült dupla nagylemez hozta meg. A film „producere”, Nemeskürty István ugyanis sikeresen beszélte rá Bors Jenőt, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) igazgatóját, hogy a kiadványon szerepeljen ez a szám, még ha addig szilencium alatt volt is, hiszen mégis párt-, Hazafias Népfront- és KISZ-megrendelésre készült. Jó pártállami magyar szokáshoz híven azonban egy kis freudi hiba azért csúszott a kiadásba, a lemezborítón ugyanis Tolcsvay László zeneszerző mellett szövegírónak nem Petőfit, hanem Bródyt tüntették fel. Utóbbi némi iróniával tűzdelt véleménye szerint azért, mert ha már ennyi probléma volt ezzel a dallal, akkor az MHV-alkalmazottak biztos úgy gondolták, hogy azt nem is Petőfi, hanem ő írta.

Újra itt van a nagy csapat

A film az Újra itt van című indulóval, legalábbis a közönség általi skandálásával kezdődik, ahogy az valójában is történt az Illés koncertjén. A lemezen viszont csak a második oldal első száma, de az album és a film számsorrendje egyáltalán nem egyezik, ami viszont nem meglepő, koncertlemezeknél bevett szokás, hogy nem ugyanaz a sorrend, mint ami a valóságban volt. Szörényi Levente kimerevített képével és a Little Richard című slágerüknél elmaradhatatlan férfias sikítással indul a zene, ami amolyan zúzós rock and roll nóta, és amelyben minden hang az eufóriáról, az örömről és persze Szörényi Levente kiváló gitárjátékáról és énekéről szól. A filmben kissé ferdítve a tényeket 1965-ös alapításúnak nevezik ugyan a csapatot, de a kortársak nyilván emlékeztek még az ezt megelőző, részben más felállásokkal operáló, fúvósokat is alkalmazó „ős-Illésre”. Még a koncert megszervezése előtt, amikor pusztán az ötlet merült fel, Illés Lajos 1980 nyarán azt nyilatkozta, hogy „Az biztos, hogy ha a körülmények esetleg úgy hoznák, hogy egy mai produkciót kéne csinálnunk, valami jót, akkor ezt meg tudnánk csinálni”. Bródy János azt mondta, „valami olyasmihez hasonlítana ez, és én is azt érezném, mint amikor az ember találkozik a régi osztálytársaival”. Szörényi Levente arról beszélt ennek kapcsán, hogy „vissza kell nyúlni a gyökerekhez, ha mást nem, egyszerűen hitért és érzelmi feltöltődésért”. A közönség pedig hangolódott, ki-ki elmondta a véleményét a bejutásról és a kívül rekedésről a filmben, amelyben többek között még a színpadkép elkészítésének fortélyaiba és az Illés öltözőjének forgatagába is beleshettünk.

Az Illés együttes nosztalgia fellépése, „A Koncert”, Szörényi Levente és Bródy János. A felvétel 1981. március 26-án készült
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

A filmben olyan dalok is helyet kaptak, amelyek a duplalemezre nem fértek fel, ilyen volt az Utazás című, ami Szörényi Levente első szólólemezén szerepelt, és itt természetesen a Fonográffal adta elő, óriási vastapstól kísérve. Ugyanezt a countrys stílust vitte tovább a Levél a távolból, majd A széllel szemben című nóta kapcsán egy megszólalótól elhangozhatott 1981-ben a filmben, hogy „Leventéék, amikor elkezdték, erről a szocialista Magyarországról mondtak véleményt” – így viszont kiderült, hogy mégsem csak az ősidőkben, hanem a Fonográf-korszakban is tudtak véleményformáló dalokat írni, igaz, jóval finomabb szövésű szövegekkel és kevésbé direkt módon. A vérpezsdítő és Tolcsvay László remek szájharmonikázásával vezérelt Wágner úr a lemezen sokkal jobban visszatükrözi, mekkora sikert arattak ezzel a számmal, és ha már Tolcsvay László, akkor ehhez szerkesztették Az első villamost, ami az akkori és mai tábortüzek mellett is kiválóan énekelhető, ugyanakkor elgondolkodtató szerzemény. A Tolcsvayék és a Trió lendületes boogie-val, a Ne sírj kedvesem!-mel képviselteti magát a koncertfilmben, Móricz Mihály erőteljes gitározásától átitatva, illetve a Nemzeti dallal, amely sokat elárul a rendező koncepciójáról, ugyanis teljes hosszúságában beszerkesztették, ami számos dalról nem mondható el. Koncz Zsuzsa a Kertész leszek című József Attila-vers megzenésítésével, továbbá a Mama, kérlek című dallal szerepel a filmben, de a lemezen a Valahol egy lány is szerepel. Több visszaemlékezés szerint a Ha én rózsa volnék örökbecsű dal mintegy felénél abbahagyta az éneklést és levonult a színpadról, a dalt maga a szövegíró Bródy János fejezte be a közönség közös éneklésével övezve, de ez a szituáció sem a lemezen, sem a filmben nem szerepel, csak a hatalmas ováció, amit a dal kapott.

Az igazi attrakció azonban egyértelműen az Illés volt ezen az estén, hiszen ők akkor már nyolc éve nem álltak együtt színpadon. Könnyes arcú rajongók tömegéről szólnak a beszámolók, és valóban, ez az alkalom rendkívüli volt, még akkor is, ha ezután még párszor, sajnos nem elégszer, de megismétlődött. A filmben felidézték a fiúk a Saját hangja, vigye haza! szlogenű lemezfelvételüket, melyet még tényleg csak a maguk örömére és használatára csináltak az első számaik egyikéből-másikából, de a stábbal lementek Nógrádverőcére is, ahol az első magyar nyelvű számaikat írták a KISZ-táborban, többek között a koncerten is elhangzott Az utcán, az Oh, mondd és a Légy jó kicsit hozzám címűeket (a negyedik itt írt számuk a Mindig veled című dal volt), utóbbiban negyven év távlatából is nagyon jó hallani a rajongók tömeges felhördülését és tombolását, akik között nemcsak a „nagy generáció” tagjait találjuk meg, hanem a jóval fiatalabbakat is, akik nem feltétlenül a gyerekeik, hiszen annyi idő még nem is telt el akkoriban az Illés működése óta. Jó húzásnak tűnik a filmben a különböző szemszögekből megvilágított rajongói attitűd is, és a zenekar tagjain sem lehetett nem észrevenni a meghatottságot és azt a megilletődöttséget, ahogy egymáshoz és rajongóikhoz álltak. Bármennyire is már régen profik voltak, nem tudták magukat függetleníteni a pillanat nagyszerűségétől, és ezt dicséretként kell érteni. Az Oh, kisleány című számban fellépett velük Körmendi János, korábbi dobosuk is, aki akkor már Kanadában élt orvosként. Különös fényt vet az a tény a korabeli cenzúrára vagy legalábbis annak megbicsaklására, hogy egy 1970-ben disszidált magyar emberrel készült interjút is be tudtak csempészni a filmbe az alkotók néhány mondat erejéig.

Az 1968-as Táncdalfesztiválon öt díjat besöprő Amikor én még kissrác voltam is felcsendült ezen a koncerten, az immáron szinte kötelezővé vált dobbantásos koreográfiával és a közönség ennek szóló tapsával. Eközben a filmben Mészáros Márta rendezőt is megszólaltatták, hogy elmesélje, hogyan történt, amikor a botránnyá dagadt BBC-nyilatkozat (a film az Illés többi, jól ismert „balhéit” is számba vette nagyon röviden) után a Szép lányok, ne sírjatok! című mozijában nem szerepeltethette az Illést. Ehhez stílszerűen vágták be a koncertről a Good bye, London című Illés-számot. Az Eltávozott nap hatalmas lendülettel szólal meg, a muzsikusok is szemmel láthatóan élvezik a dalt, és ehhez – némiképp a koncert lendületét megtörve, ám tematikusan mégis hozzáillő módon – beszerkesztették az Extázis 7-től 10-ig című 1969-es Kovács András-filmből a méltatlankodó idősebb generáció tagjainak meglehetősen vaskalapos véleménynyilvánítását. Ide passzol a Keresem a szót emblematikus nóta, hiszen az Illés is próbált szót érteni a hatalombirtokosokkal, és az túlnyomórészt nem rajtuk múlt, hogy ez nem mindig sikerült. Ugyancsak tabudöntögető módon egy másik meginterjúvolt személy a demokrácia kérdéskörét feszegette ehhez kapcsolódóan, és ide jól illően következnek a koncertfilmben a Március, 1848 és az Európa csendes című dalok.

A koncert végén, ha lehet, még fokozódik a hangulat, a Ne gondold igazi örömzenébe csap át, a közönség együtt ordította kedvenceivel ezt a nemzedékinek indult, de 1981-ben szemmel láthatóan már mégis nemzedékeken bőven átívelő dalt. Még egy lapáttal rápakoltak, amikor a Miért hagytuk, hogy így legyen című opuszukba belecsaptak, amit természetesen úgyszintén közösen énekeltek a mintegy háromezres önkéntes vokalistával. A koncertlemez zárószáma, a lírai hangvételű Emlék M-nek egyben a film utolsó előtti tétele, a filmkockákon egyértelműen látszik, ahogy Illés Lajos a zongorájára rádőlve sír, de a többiek arcáról is leolvasható a meghatottság. Az előre borítékolható visszatapsolás után viszont újra felcsendültek a Little Richard dallamai, amelyben elszabadult a rock and roll őrület: Szörényi Levente egyedi hangvételűen tüzes és látványos gitárszólót játszott, ami közben a színpad szélén térdre vetette magát, miáltal a tomboló közönség első sora elérhető közelségbe került hozzá. Eközben testvére, Szörényi Szabolcs a zenekarvezető Illés Lajos zongoráján először állva, majd egyenesen hanyatt fekve basszusgitározott a közönség és a fotósok legnagyobb örömére, Pásztory Zoltán a tőle megszokott elánnal püfölte a bőröket és Bródy János is kitett magáért. A film keretes szerkezetet kapott, mert Szörényi Levente égbenéző alakjának kontúrját ugyanúgy visszamerevítették a végén, ahogy az elején ezekből a körvonalakból kelt életre. Habár a csapatból Illés Lajos és Pásztory Zoltán is tett arra utalást a koncert után, hogy hiányérzet támadt bennük, azért azt mindenki tudta, hogy nem egyhamar áll össze újra a nagy csapat. Ez egészen pontosan kilenc évet jelentett, amikor 1990. szeptember 14-én egy nyilvános főpróbán, majd rá egy napra az „éles” koncerten összesen százhúszezer (!) ember előtt léptek fel elsöprő sikerrel. Az idő őket igazolta: a kissrácokból nagy sztárok lettek, akik még feloszlásuk után évtizedekkel is meg tudtak mozgatni annyi embert, amennyit csak a világsztárok voltak képesek Magyarországon.