Erdős magától hozta fel a Beatrice-kérdést is, kijelentve, hogy nem fél előhozni a témát. Didaktikus taglejtésekkel, szinte szájbarágós módon harsogta, hogy „mi igenis védjük a kormány kultúrpolitikáját, mint egyik eszközét az ország konszolidált viszonyainak. Nem óhajtunk balhét, nem óhajtunk nagy társadalmi konfliktusokat, mert féltjük az országot”. Ebben az atyáskodó szerepkörben tetszelegve ideologizálta meg azt, hogy miért tette gyakorlatilag részben tiltólistára az MHV a Nagy Feró által vezetett csapatot, és a cenzúra mellett azzal is kiállt, hogy mintegy önfelmentésként mutogatott a filmgyártásra, a könyvkiadásra és a sajtóra, mint ahol az MHV-hez hasonlóan szintén van cenzúra. Más tekintetben viszont azt állította, hogy épphogy nem mutogatnak másra, mert vállalják a saját döntéseik következményeit. Erőteljes porhintés jellege volt annak, ahogy áltatta a zenészeket az anyagi gyarapodás és a nemzetközi karrier lehetőségével: „Én azt szeretem, ha azt csináljátok, amit mondok nektek, és aztán öröklakást építetek a Rózsadombon, meg meghódítjátok a világot, meg meghódítjátok Cannes-t, meg meghódítjátok az európai poppiacot. (…) Ehhez kérem a segítségeteket. (…) A mi álmunk egy erős, monopolhelyzetben lévő, a társadalmi kritika által irányított állami vállalat, és körülötte a magánvállalkozások széles gyűrűje, amit az állami gazdaság és kultúrpolitika jegyében képesek vagyunk irányítani.” A tatai rocktanácskozásról készült film szerencsére rögzíti azokat a méltatlankodó zenészi megjegyzéseteket is, amiket a tárgyalások szünetében ejtettek el, és ezek adják vissza az igazi hangulatot: a reménykedésbe oltott kétségbeesést, a méltatlankodást, a kapkodást és néhol a tanácstalanságot, valamint azt, hogy ők is érezték: Tatán a hatalom csak macska-egér harcot vívott velük, mert attól tartott, hogy kiszabadul a lengyel szellem a magyar palackból, és ezt akarták megelőzni a tárgyalásokkal. Miután kiderült, hogy nem így lett, sok minden maradt a régiben, s a könnyűzenei szakszervezet nem töltötte be a neki szánt szerepet.
Rocktanácskozás utózöngékkel
Bors Jenő MHV-igazgató 1981. október 23-án az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya munkatársának, Rátki Andrásnak írt levelében is tett utalást a tatai rocktanácskozásra, amikor megemlítette, hogy Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes „világosan meghúzta a határt”, mondván, hogy az ifjúsági szórakoztatásban nincs helye a működési engedély nélküli, „politikailag és eszmeileg ellenséges, gyűlölködő, elvadult csoportoknak”. Ő úgy látta, a popszakma jelenlévő képviselői ezt az álláspontot elfogadták, és elhatárolták magukat „ezektől a kalandor vállalkozásoktól”. Mint írta, a sajtó MHV-t ért akkori támadásainak egyik célja, hogy „ezeket a csoportokat ránk kényszerítse”, pedig velük az együttműködést csak akkor tudta volna elképzelni, ha a szocialista konszolidáció keretei közé beilleszkedtek volna. Helytelenítette a Magyar Ifjúság 1981. október 2-i számát is, amelyben fenntartás nélkül dicsérték a különböző alternatív együtteseket, de ugyanígy elítélte Maróthy János tatai poptalálkozón kifejtett véleményét, amelyet az Élet és Irodalomban 1981. október 17-én írásba is öntött, miszerint semmilyen állami cégnek nem lehetett volna joga a művészi produkciók ellenőrzésére, a cenzúra gyakorlására. Az 1961-ben Erkel Ferenc-díjat kapott zenetörténész csaknem egy évtizeddel előzte meg korát.
A nyolcvanas években a hatalmi struktúra egyrészt agresszív retorziókkal illette a renitens zenekarokat, akár börtönbüntetéseket is kiszabott egy-egy punkzenekarra, másrészt viszont közvetlenebb kapcsolat kialakítására törekedett az általa elfogadott könnyűzenészekkel. Ez utóbbi egyik megnyilvánulása volt a tatai rocktanácskozás is, vagy az, hogy Aczél György MSZMP KB-titkár és Fejti György, a KISZ KB első titkára megjelent a Fiatal Művészek Első Találkozóján a Budapest Sportcsarnokban illetve a Körcsarnokban, ahol Bródy János is felszólalt 1983. július 23-án. Az angolszász könnyűzenei termékek egy kis része megjelent az országban, például a Rolling Stones 1969-es londoni koncertjét 1982-ben már vetítővásznon láthatta a magyar nagyközönség. Ahhoz képest, hogy egy évvel korábban még kuriózum-számba ment, hogy a tatai rocktanácskozáson kizárólag a szakma bennfentesei megnézhették a woodstocki fesztiválról készített koncertfilmet, nem is kis előrelépés. Csak volt egy kis szépséghibája a dolognak: a Rolling Stones a keleti blokkban nem Budapesten, hanem Varsóban (ezenkívül a szocialista táborból félig kilógó Jugoszláviában, Zágrábban) lépett fel.
(Vége)
A sorozat első része itt, a második pedig itt érhető el.