Axiom–4: Kapu Tibor visszatérése lesz a küldetés legbonyolultabb manővere
A tervek szerin július 14-én indul vissza a Földre a Crew Dragon személyzete.
A tervek szerin július 14-én indul vissza a Földre a Crew Dragon személyzete.

A tervek szerint július 30-án bocsátják fel második alkalommal a Starliner utasok nélküli tesztűrhajóját.

A társaság első üzemszerűen indított űrhajója három amerikai és egy japán asztronautával landolt.

Az előző, májusi küldetéshez hasonlóan most is akadt valaki, aki nem szerepel az utaslistán.

A Crew Dragon vasárnap éjszakai indulásáról és napközbeni dokkolásáról is tudósít a maroknyi csapat.

A két űrhajós jól van, a járművük Pensacola közelében érkezett a vízbe négy óriási ejtőernyő segítségével.

A Crew Dragon űrkapszula két amerikai asztronautával a fedélzetén a Mexikói-öbölbe érkezik.

– Egy új évezred születése előtt állunk, készen arra, hogy megfejtsük az űr rejtélyeit – mondta Trump négy éve.

Ha a misszió sikeres lesz, megnyílhat az út a Hold- és a Mars-expedíciók irányába.

A Crew Dragon a Dragon teherszállító űrhajó módosított, emberi utazásra alkalmassá tett változata.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Na, akkor itt a lényeg, tömören, világosan, érthetően! Deák Dániel foglalja össze, aki nem érti, azon nehéz segíteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.