NB II: Lipcsei Péter tudja, mi lehet végzetes és mi lenne a tragédia
Csábi József szerint a fiatalszabály miatt a kiesés elleni harcot az is befolyásolja, hogy mikor lesznek meg a feljutók.
Csábi József szerint a fiatalszabály miatt a kiesés elleni harcot az is befolyásolja, hogy mikor lesznek meg a feljutók.

Csábi Józsefnek Zuglóban ugyanazt kell megtennie, amit a legutóbbi másfél évben megtett a Kazincbarcikával.

Az egykori bajnokok szerint lassan összeomlik az, amit nagy elődök egy évszázadon át felépítettek.

Izland néhányszor megtréfálta a magyar csapatot, de meglepő húzásokkal akkor sem rukkolt elő.
Csábi József, a százszázalékos kapitány a Szolnokkal a második a 7. forduló előtt az NB II-ben




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Többet tehetnek a hazáért, mint a liberális ellenzék.

A Tisza Pártban profilozták a jelentkezőket, de hiába zárultak lesújtó eredménnyel az átvilágítások, azoknak nem volt hatása a jelöltállításra.

Ha a szabályok kiszámíthatók, a reakciók érthetők, a szeretet pedig nem feltételekhez kötött, a gyermek idegrendszere megnyugszik.

A kampány közepette omlott össze a bizalom köre.

Von der Leyen: demokratikus Bizottság vagy brüsszeli önkény?

Már első hivatali napján a kollégáinak szegezte a kérdést: miért ő az egyetlen nő a kabinetben?

A kritikusok a filmet propagandának bélyegzik.

Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

A nukleáris fűtőelemek importtilalmával már az áramellátás kerülne veszélybe.

Az Európa-bajnokságon kedd este a döntőbe jutás a tét női pólósainknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.