Hamis üvegvisszaváltó kuponokkal trükköztek: több millió forintot csaltak ki egy boltból
Üvegvisszaváltó automatákhoz gyártottak hamis kuponokat, amit aztán az önkiszolgáló kasszánál váltottak be.
Üvegvisszaváltó automatákhoz gyártottak hamis kuponokat, amit aztán az önkiszolgáló kasszánál váltottak be.

S. Mária az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb csalássorozatában vett részt, négy évre ítélte a bíróság.

A jogászt S. Mária hozta össze a bűnbanda vezetőjével.

Bővülhet a sértettek köre.

A Fővárosi Főügyészség börtönbüntetést indítványoz a 31 éves férfi ellen.

A bíróság többek között ezért is letartóztatásban tartja az Amnesty-vezér testvérét.

A csalássorozatban részt vevő mintegy ötven ember közül tizennégy ellen indult eljárás, többek után pedig még nyomoznak.

Hol egy közintézmény, hol egy alapítvány, de nemegyszer ismerősei sérelmére követett el bűncselekményt.

A károsultak beköltözni sem tudtak, a pénzüket sem kapták vissza.

A bűnbanda tagjai sok esetben bankba vagy bankautomatához is elvitték az időseket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő ezúttal a sportolóknak üzent.

Százhúsz kiállító, hatvanezer látogató.

Az összesen 56 helyszínt érintő program az intézmények eszközellátottságának és utaztatási szolgáltatásainak bővítését célozza.

Úgy tűnik, a Budakörnyéke-Pilis választókörzetben induló tiszás fővárosi önkormányzati képviselőnek inába szállt a bátorsága.

A francia hadsereg idén háromezer önkéntest akar felvenni.

Az amerikai elnök egy interjúban azt hangsúlyozta, hogy ha ő nem lenne, már rég teljes katasztrófával végződött volna az orosz–ukrán helyzet, és ezt Zelenszkij és Európa is tudja.

Az ország vezetése közölte, hogy nyitva tartja a kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, miközben Donald Trump amerikai elnök a válaszlépéseket mérlegeli.

A döbbenetes felfedezés Mexikóban történt meg alig több mint fél évvel az idei év legnagyobb sporteseménye előtt.

Varga Mihály arról is beszélt, mikor csökken a jegybanki célra az infláció.

Rekordérdeklődés a kedvezőbb feltételekkel újraindult Kkv technológia plusz forgóeszközhitel iránt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.