Áldozat a felnőttéletért
Valós eseményeken nyugszik Deák Kristóf filmjének története. Így működik az unokázás.
Valós eseményeken nyugszik Deák Kristóf filmjének története. Így működik az unokázás.
A védtelen időskorúak ellen elkövetett bűncselekmények inspirálták első nagyjátékfilmjét.
Sem a Telex, sem pedig a HVG nem vesz tudomást a baloldali-liberális művészek, például Enyedi Ildikó elképesztő összegű támogatásairól.
Azokat várják, akik őszinte válaszokat szeretnének kapni az itthoni képzésekről vagy a diploma utáni lehetőségekről.
Foglyok. Egy maszatoló vígjáték vagy inkább bohózat lappang a filmdrámaként beharangozott alkotásban. Nincs katarzis, nincs megtisztulás, csak áldrámaiság.
Az unoka című filmet november közepéig forgatják több mint húsz budapesti helyszínen.
A Nemzeti Filmintézet a hazai filmek előkészítésén, pályázatok kiírásán dolgozott.
Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat a Magyar Mozgókép Szemle csütörtöki gáláján a fővárosi Vígszínházban.
A Foglyok szokatlan szemszögből mutatja be a csengőfrász korszakát, a Rákosi-érát, és közben egy újabb bizonyíték arra, hogy tévéfilmet lehet és érdemes egész estés mozi igényével készíteni.
A Mindenki című rövidfilm főszereplőjeként az Oscar-díj-átadó színpadán állhatott, az Egy napban megmutatta, milyen nehéz háromgyerekes anyaként összetartani egy családot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.