Deák Kristóf filmjében az a legszomorúbb, hogy minden generációt magányosnak mutat be. A rendező rávilágít arra, hogy ha nem alapít családot egy fiatal és a látszólag könnyebb életet választja, nemhogy boldog nem lesz, hanem egyre magányosabb. De nemcsak a családalapítás révén válik egy fiú férfivá, hanem – és ez is nagyon hangsúlyos a filmben – egyrészt úgy, hogy kimutatja az érzelmeit, megvédi szeretteit, másrészt úgy, hogy megismeri a családja történetét, saját múltját.
A film rávilágít arra, hogy a múltat akkor is meg kell ismerni, ha nem csak dicső pillanatokat tartalmaz.
A múltbéli bűnöket, erkölcsi kihágásokat, téves döntéseket az új generációk, ha nem is könnyen, de jóvá tudják tenni. A múlt ugyanis arra tanít, hogy ne kövesse el az ember ugyanazokat a hibákat. A felnőtté válás egyik legfontosabb feladata, hogy az ember képes legyen értelmezni a múltját, múlt nélkül ugyanis nincsen jövő. Illetve olyan jövő van, amelyben boldogtalanság és magány vár az emberre. A filmbéli unokának mindemellett azt is meg kell tanulnia, hogy egy férfiember végigcsinálja azt, amibe belekezd. Ha az ember félbehagyja a dolgokat, akkor az olyan, mintha nem csinált volna semmit. A temérdek munka és feladat, amelyet végigcsinálunk, építi a személyiséget.
A filmben a nagyszülőket, akiket becsapott a minden erkölcsi gátlást nélkülöző bűnözőpár, olyan magyar színészek alakítják, akiknek életművük önmagáért beszél. Az alkotás egyetlen komolyabb hibája viszont az, hogy a rendező nem aknázta ki a tehetségük adta lehetőségeket.
Borítókép: Részlet a filmből (Forrás: Fórum Hungary)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!