– Inkább raboltak volna ki – mondja a nagyapát alakító Jordán Tamás Az unoka című filmben, amikor az utolsó fillérig minden pénzét kicsalja egy fiatal férfi és nő az unokázásként elhíresült bűncselekmény-sorozat során. Valós eseményeken alapszik Deák Kristóf filmjének története, a forgatókönyvírók alaposan bemutatták, hogyan működik az unokázás, vagyis az a fajta bűncselekmény, amikor a nagyszülő önszántából adja oda a szociopata bűnözőknek minden pénzét. Hogyan csapják be a magányos, idős embereket azzal, hogy kifejtik telefonon, unokájuk nagy bajba került és csak a pénz segíthet rajta. A filmnek hitelesen sikerült ábrázolnia azt a lélekállapotot – és ez leginkább Jordán Tamás játékának köszönhető –, miért működik ez a fajta bűncselekmény, miért nem kezdenek kételkedni az idős emberek a telefonhívás hitelességében. Egyrészt azért, mert ha az ember meghallja, hogy nagyon nagy bajban van az az ember, akit szeret, akkor könnyen megváltozik az ítélőképessége, másrészt azért, mert magányos emberekről van szó. A magány pedig kiszolgáltatottá tesz. Ez akkor is így van, ha Deák Kristóf filmjében az unoka a nagyapánál lakik, legalábbis esténként odamegy aludni. A filmbéli nagyapa így is magányos egész nap.
Deák Kristóf alkotása egy érdekes modern kori jelenségre is felhívja a nézők figyelmét.
Az unoka egy call centerben dolgozik, ahol arra lesz figyelmes a néző, hogy szintén az idős emberek jövőtől való félelmét és a magányosságukat használják ki arra, hogy kicsalják a pénzüket. Csak itt vásárlásnak hívják ezt a folyamatot. Általában olyan termékeket, szolgáltatásokat adnak el idős embereknek, amelyekre semmi szükségük nincs. A néző arra döbben rá, hogy egész iparág épült arra, hogy kicsalják az idősek zsebéből a vagyonukat. Másrészről arra is rámutat a film, hogy egy idős ember jóindulatával mennyire egyszerű visszaélni. A meglopott nagyapa unokája ugyanis hasonlóképpen csapja be a semmiféle gátlással és erkölcsi érzékkel nem rendelkező bűnöző nagymamáját, mint ahogy az ő nagyapjával megesett. Amúgy is azt mutatja a világunk, hogy akkor tudsz igazán érvényesülni az életben, ha másnak mutatod magad, mint ami vagy a közösségi médiumok hazugságra épülő világában is.
Deák Kristóf filmjében az a legszomorúbb, hogy minden generációt magányosnak mutat be. A rendező rávilágít arra, hogy ha nem alapít családot egy fiatal és a látszólag könnyebb életet választja, nemhogy boldog nem lesz, hanem egyre magányosabb. De nemcsak a családalapítás révén válik egy fiú férfivá, hanem – és ez is nagyon hangsúlyos a filmben – egyrészt úgy, hogy kimutatja az érzelmeit, megvédi szeretteit, másrészt úgy, hogy megismeri a családja történetét, saját múltját.
A film rávilágít arra, hogy a múltat akkor is meg kell ismerni, ha nem csak dicső pillanatokat tartalmaz.
A múltbéli bűnöket, erkölcsi kihágásokat, téves döntéseket az új generációk, ha nem is könnyen, de jóvá tudják tenni. A múlt ugyanis arra tanít, hogy ne kövesse el az ember ugyanazokat a hibákat. A felnőtté válás egyik legfontosabb feladata, hogy az ember képes legyen értelmezni a múltját, múlt nélkül ugyanis nincsen jövő. Illetve olyan jövő van, amelyben boldogtalanság és magány vár az emberre. A filmbéli unokának mindemellett azt is meg kell tanulnia, hogy egy férfiember végigcsinálja azt, amibe belekezd. Ha az ember félbehagyja a dolgokat, akkor az olyan, mintha nem csinált volna semmit. A temérdek munka és feladat, amelyet végigcsinálunk, építi a személyiséget.
A filmben a nagyszülőket, akiket becsapott a minden erkölcsi gátlást nélkülöző bűnözőpár, olyan magyar színészek alakítják, akiknek életművük önmagáért beszél. Az alkotás egyetlen komolyabb hibája viszont az, hogy a rendező nem aknázta ki a tehetségük adta lehetőségeket.
Borítókép: Részlet a filmből (Forrás: Fórum Hungary)
