A Paloznaki Jazzpiknik sztárfellépője erősen kötődik Magyarországhoz, mindig olyan érzése van, mintha hazatérne ide

Szombat este a nemzetközileg is sikeres zenekar, a Deladap lép fel a Paloznaki Jazzpiknik nagyszínpadán. Az progresszív jazzt és a hagyományos roma hangzást vegyítő csapat frontemberével, Stani Vanával kreatív energiákról, dalidentitásról, kulturális átjárhatóságról beszélgettünk, és azt is elárulta, miért van erős kötődése Magyarországhoz.

Forrás: Chapeau Nouveau

– A járatlan utak keresése, a folyamatos megújulás mindig fontos volt a számukra. Ez egy ösztönös, vagy inkább tudatos, „dolgos” folyamat?

– A kreatív folyamat mélyen ösztönös. Húsz év után ez a hangzás a természetes kifejezési módommá vált, a zene szinte magától születik. 

Őszintén hiszem, hogy minden dalnak megvan a maga energiája és identitása. Az én szerepem inkább egyfajta útmutatás: én alakítom a dallamot és az esztétikát, de a dal lelke belülről jön. 

Ez a fajta intuíció csak az idő, a tapasztalat és a zenével való mély kapcsolat révén tud kialakulni.

– A klubkoncerteket vagy nagyobb fesztiválfellépéseket preferálják? Ez a fajta „bulizene” a kisebb, intimebb helyszíneken is működik?

– Imádok klubkoncerteket adni a zenekarral. Van valami hihetetlenül izgalmas és intim abban, hogy ilyen közel vagyunk a közönséghez. De be kell vallanom, hogy a klubkoncertek egy olyan zenekar számára, mint a Deladap, meglehetősen nehézkessé váltak, hiszen mára hat-hét ember, plusz a technikai stáb áll a színpadon. Ezért inkább a fesztiválok felé fordultunk, amelyek fantasztikusan jól működnek. A Deladap hangzása nagyon eredeti, és erőteljesen kapcsolódik a fesztivál közönségéhez. A közönségtől kapott energia hihetetlen, és ezt mi is visszaadjuk nekik. Ez az energiacsere tart minket mozgásban. 

Erős a kapcsolatunk Magyarországgal, ez a zenéinkben is megmutatkozik. A „Music Has the Power” című nótát például angolul és magyarul is kiadtuk, ezt a dalt a magyar származású Melinda Stoika adja elő.

A hangja különleges hitelességet ad a dalnak, a két nyelvi változat pedig igazán megragadja azt a kulturális átjárhatóságot, amit annyira szeretünk. Ez egy olyan dal, amely nemcsak hallgatni, hanem mozogni, érezni és táncolni is invitálja az embereket, függetlenül attól, honnan származnak.

– Tíz albumot és százötven kislemezt adtak ki. Mi a produktivitás kulcsa?

– Igen, húsz év, tíz album – ez rengeteg. Most épp a 11. albumon dolgozom. Őszintén szólva, nem tudom, honnan jön ez az energia. 

Mindig úgy érzem, hogy több dal van a fejemben, mint amennyit valaha életre tudnék kelteni. 

A zene gyerekkorom óta velem van, nagy rajongója vagyok a jazznek és az improvizációnak is. Izgatott vagyok a jövő miatt, mert tudom, hogy húsz év múlva is izgalmas dolgokat fogok alkotni a stúdióban, hihetetlen zenészekkel. És ez a gondolat igazán boldoggá tesz.

– Sokszor felléptek már Magyarországon. Milyen közönség vagyunk?

Erős kötődésem van Magyarországhoz, hiszen gyerekkoromban sokat utaztunk a Balatonhoz, tinédzserként klubkoncerteket látogattam az országban. Emlékszem, mennyire energikus és szenvedélyes volt magyar közönség. 

Ott tanultam meg először, mit jelent igazán a élő zene élménye: akár az asztalnál ülve, csendben hallgatva, akár diszkóban vagy koncerten, érzelmekkel telve ünnepeltük a zenét. Tizenévesként mindezt átéltem. Később, amikor már magam is felléptem – még a posztpunk korszakomban –, gyakran játszottam Budapesten olyan helyeken, mint a Tilos az Á, és azt hiszem, egyszer a Fekete Lyukban is felléptünk. A magyar közönség mindig lenyűgözött, mindig olyan érzésem volt, hogy mindjárt felugranak a színpadra, annyira tele voltak energiával.. Akkor is imádtam, most is imádom ezt, és mindig izgatottan várom, hogy visszatérhessek Magyarországra a Deladappal. Az évek során sok magyar barátot is szereztem – elsősorban rajongókból lett barátokról van szó –, és 

minden alkalommal, amikor Magyarországon fellépek, olyan érzésem van, mintha hazatérnék.