Az ötvenes évek abszurd foglyai

A Foglyok szokatlan szemszögből mutatja be a csengőfrász korszakát, a Rákosi-érát, és közben egy újabb bizonyíték arra, hogy tévéfilmet lehet és érdemes egész estés mozi igényével készíteni. Deák Kristóf valós alapokból indult ki a forgatókönyv megírásakor, noha a szituáció azóta is meglehetősen abszurdnak hat.

Lengyel Ferenc és Jászberényi Gábor hitelesen alakítja az ávós tiszt szerepét

Tucatnyi csapdába került látogató drámája a Foglyok, akik a Gaál családhoz kopogtatnak be, de onnan már nem engedik ki őket a családot fogva tartó ávós tisztek. Gaálékat ugyanúgy rettegésben tartja az ávó embereinek csengetése, mint az egész korabeli társadalmat, ám a hozzájuk betolakodó, idegesítő alakok nem a kilakoltatás ­miatt jönnek polgári otthonukba.

Nagyon vártuk az Oscar-díjas Mindenki rendezője, Deák Kristóf egész estés alkotását, s bár a film dramaturgiája televízióra készült, kivitelezésében mozifilm-minőségű lett. Az ötvenes évek fojtott iskolai légkörében találjuk magunkat, de Sári és Guszti (Sodró Eliza és Porogi Ádám) felszabadult szerelmi viszonya közepette. Végig ezekkel az ellenpontokkal játszik Deák Kristóf, hiszen egyszerre készít történelmi filmet és szituációs komédiát az egy laktérbe szorult vendégek cselekménytelen kamaradarabjából.

Lengyel Ferenc és Jászberényi Gábor hitelesen alakítja az ávós tiszt szerepét

Gaálék otthona valós történetből indul ki: a hajnalban csengető ávósok napokig megfigyelték a család barátait, de senki nem tudta, miért nem hagyhatják el a lakást, sőt még az ablak közelébe is alig mehetnek.

A drámát leginkább a színészi játék és a dialógusok viszik előre. A film egyik erénye az izgalmasan megírt karakterekben és a hozzájuk tökéletesen illeszkedő színészgárdában rejlik, kezdve a hatalom embereinek kiválasztásával (Lengyel Ferenc és Jászberényi Gábor). Ám a kor archetípusa, a mindenkit megfigyelő házmester is remek alakításban ölt testet Molnár Levente játékában, a higgadt Gaál házaspár, a Mindenkiben már bevált Szamosi Zsófia és Fekete Ernő pedig szerethető, finom cinizmussal kommunikáló párt alakítanak.

Néhol ugyan elbillennek a súlypontok, a film igazi főszereplője Sodró Eliza marad, aki ezúttal is remekül játszik, s bár a lakásból jó ideig kívül rekedt szerelmét, a motorozós Gusztit keveset látjuk, az ötvenes évek szűk levegőjének ő lehet a legvalódibb ellenpontja.

Deák Kristóf más aspektusból akarta szemléltetni azt a kort, amit már annyi nyomasztó alkotás megmutatott a filmtörténetben, és azzal is tisztában volt, hogy nem kell erőltetett történetet írni, hiszen az élet teremti meg a legabszurdabb történeteket. A sokat elmondott jelenségeket csak a művészet tudja új megvilágításban láttatni, és ezúttal ez a vállalkozás célba ért.