A főváros tragédiája: a Videán már látható a Magyar Nemzet dokumentumfilmje
A csaknem egyórás, hiánypótló film Budapest elmúlt hat évének történéseit dolgozza fel.
A csaknem egyórás, hiánypótló film Budapest elmúlt hat évének történéseit dolgozza fel.

Bűncselekménynek minősül Karácsonyék fővárosi drogstratégiája a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója szerint.

A szemellenzőtől azt sem vették észre, hogy a hivatalos statisztikát hitték propagandának.

A frakcióvezető szerint még ha lassan is, de elszólásaikból kiderül az igazság: mit is képviselnek a tiszások valójában.

Sára Botond főispán jelezte, hogy megteszik a szükséges lépéseket, ha nem változik a helyzet Budapesten.

A kábítószerek népszerűsítése helyett zéró toleranciára van szükség a fővárosban is – hangsúlyozta a Fidesz budapesti vezetője.

Szentkirályi Alexandra szerint amíg bárkit veszélyeztetnek a drogok, addig nem lehetünk nyugodtak.

A Fidesz budapesti elnöke szerint a Tisza Párt fővárosi képviselői sem léptek fel a drogstratégia ellen, asszisztáltak a baloldalnak.

Miközben a főpolgármester kerüli a kérdést, a kormány sikeresen fellép a drogfogyasztás ellen.

A főváros TASZ-os ihletésű drogliberalizációs ötletbörzéje hamarosan a múlté lehet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?

Még az ellenzéki felmérések szerint is a Fidesz nyeri a választást.

Az Index megszerezte a dokumentumokat.

Róna Dániel azt is elárulta, hogy 2022-ben fontos közvélemény-kutatásokat titkoltak el a választás előtt.

Iszlamista indíttatásból gyilkolt.

Az amerikai tisztviselő történelminek nevezte a találkozót.

Az ítélet arányosságát politikusok és jogvédők is kétségbe vonják.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Női versenyzőink tökéletes mérleggel zárták az Eb első napját.

A hollandok a vártnál nagyobb kihívás elé állították a magyar válogatottat az Eb-n.

Lassabban terjed viszont a koronavírus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.