Járványellenes nemzeti program indításáról döntöttek
– Ha évek múlva lesz egy hasonló járvány, akkor a társbetegségek szerepe jelentősen csökkenni fog – hangsúlyozta Kásler Miklós.
– Ha évek múlva lesz egy hasonló járvány, akkor a társbetegségek szerepe jelentősen csökkenni fog – hangsúlyozta Kásler Miklós.

A kollégák odaadása a garancia arra, hogy a járvány legnehezebb részén is túljut hazánk – hangsúlyozta a miniszter.

Az emberi erőforrások minisztere harmincmillió forint rendkívüli támogatást adott a zenekarnak.

A művészeket támogató Köszönjük, Magyarország! program folytatását jelentette be Fekete Péter államtitkár.

A színművészet az emberi lélek egyik legfinomabb megnyilvánulása – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere.

Békássy Szabolccsal, a Háziorvosok Online Szervezete egyik alapítójával és kórházigazgatókkal folytatott megbeszélést az Emmit vezető miniszter.

A koronavírus teljesebb körű megismerésére – köztük a post-covid szindróma vizsgálatára – indul kutatás-fejlesztési program.

A miniszterelnök levélben fejezte ki együttérzését a gyászoló családnak Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész, a nemzet művészének halála kapcsán.
A vissza nem térítendő támogatás benyújtásának határideje április 15.

Az önállóság és kreativitás jegyében a diákok néhány tárgyból saját kutatás alapján összeállított projektmunkát is választhatnak, amit meg kell védeni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.

Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Nyilvánosan restaurálják Egyiptomban Hufu fáraó napbárkáját.

Prime Minister Viktor Orban spoke to Magyar Nemzet in a Christmas interview.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.