Sikeres volt a járványkezelésünk
Magyarország uniós szinten is sikeresen kezelte a koronavírus-járványt, a védekezés eredményességét pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma is számos lépéssel segítette.
Magyarország uniós szinten is sikeresen kezelte a koronavírus-járványt, a védekezés eredményességét pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma is számos lépéssel segítette.

Cáfolták Szél Bernadett állításait, amiket az endometriózissal küszködő nők közfinanszírozott ellátásáról fogalmazott meg.

Ma újabb SMA-beteg kisgyermek kapja meg az államilag támogatott Zolgensma-készítményt.

Rendkívüli képzőművészeti tárlaton mutatkoznak be a 2020. évi Cirkusz/Művészet/Alkotás elnevezésű pályázat alkotásai.

Az augusztus 14-ig tartó rendezvénysorozat idején kőszínházak népszerű darabjait mutatják be a szigligeti várudvarban.

Az emberi erőforrások miniszterét Nagypáli díszpolgárává avatták.

Az egy éven át tartó összehasonlító elemzés több mint háromezer személy bevonásával zajlik.

Lakatos Mihály a székely humorról, az asszimilációs nyomásról és nemzedéke védőszentjéről, Rejtő Jenőről.

Fél évvel meghosszabbodik a táppénz jogosultsága azoknak, akik a járvány miatt nem kaphatták meg a gyógyulásukhoz szükséges kezeléseket.

A hagyományainkat és értékrendünket is a pedagógusok adják át a fiataloknak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.

A Tisza Párt elnöke ismét reflektorfénybe helyezte azokat az ügyeket, amelyek tovább rontják esélyeit a női szavazók körében.

A kormányfő megosztotta egy kisvárdai orvosnő személyes vallomását a békéről.

Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek.

Az ukrán elnök hamarosan Trumppal találkozik, kövesse velünk élőben az eseményeket!

Már csak pár óra és kezdődik a találkozó.

Az egyházfő az év utolsó Úrangyala imádságán a békéért és a háború áldozataiért való imára kérte a híveket.

Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.

A soha nem látott méreteket öltött eladatlan készletek világszerte, a sokszor sunyi, ki tudja miből és kinek az érdekében táplált borellenes uszítások mellé megkaptuk a pusztító aranyszínű sárgaságot is.

Kórházba kellett vinni a sérültet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.