Német rendőrség: már nem bírják sokáig a fokozott határellenőrzést
A jelenlegi szint néhány hétig tartható.
A jelenlegi szint néhány hétig tartható.
Szakértők szerint a kevés ritka fémek és ásványok többsége is az orosz kézen lévő Donbász területén található.
A rendőr szakszervezet kiemeli, hogy országos szinten mintegy harmincezer rendőr hiányzik naponta, ami jelentős veszélyt jelent az ország biztonságára nézve.
A Tranziton tartott beszélgetésen szakértők járták körbe az átalakuló geopolitikai helyzetet.
Szíriában 13 éve folyik a véres polgárháború, miközben az ország politikailag továbbra is széttöredezett.
Lavrov szerint az amerikaiak Szíriában gyarmatosítóként termelik ki az olajat.
Az anyagháború titkait mindkét fél hét lakat alatt őrzi.
Egyedülálló kezdeményezésben válhatnak erőforrásként kezelhetővé, pénzben kifejezhetővé a személyes adataink.
A vállalatok döntő többségének egyre komolyabb erőfeszítést jelent a digitális adóbevallásra való átállás.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy 2016 óta több ezer külhoni magyar vállalkozó kapott szakmai és pénzügyi támogatást fejlődési projektje megvalósításához.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.