Meddig tart még a háború, és ki kerül ki győztesként?

Miből háborúzik és mennyi tartaléka van Oroszországnak, illetve Ukrajnának? Ki bírja tovább, és milyen módszerekkel? Az anyagháború titkait mindkét fél hét lakat alatt őrzi. A Mandiner szakértők segítségével igyekezett megjósolni, ki nyerheti a orosz–ukrán háborút.

Donyecki régió, 2022. október 11. Orosz katonák egy 152 mm-es 2A36 Giatsint-B tarackágyúval lõnek ukrán célpontokra a kelet-ukrajnai donyecki régióban 2022. október 11-én. MTI/AP/Alekszej Alekszandrov Fotó: Alekszej Alekszandrov

Tekintve, hogy az eleve dízelhiányos Európában a jövő évtől kezdve életbe lép az orosz dízel importjára is vonatkozó olajembargó, Ukrajna dízelellátása gyakorlatilag akármikor összeomolhat; ha nyugatról nem érkezik segítség, az ukránok önmagukban e téren tehetetlenek – áll a Mandiner összefoglalójában.

Áram még akad

Sokkal kevésbé tragikus, de annál ingatagabb a helyzet áramfronton. Ukrajna 2018-ban 153,6 milliárd kilowattóra áramot termelt, ebből 80 milliárd kilowattóra atomerőművekből, 50 milliárd pedig hőerőművekből származott.

A négy atomerőműből három – a rivnei, a hmelnickiji és a juzsnoukrajinszki – egyelőre az ukránoknak termel, azonban utóbbi területe szeptember 19-én rakétatalálatot kapott, és a harcok által érintett Mikolajivi területen található. A legnagyobb erőmű, a zaporizzsjai viszont orosz kézen van, és áll.

A nem teljesen reménytelen áram- és gázhelyzet azonban Koskovics szerint „csak addig igaz, amíg az orosz hadsereg fenntartja a jelenlegi, meglehetősen korlátozott harcmodorát. Ha úgy dönt, hogy szisztematikus támadást indít Ukrajna létfontosságú civil infrastruktúrája ellen, akkor az országban rövid időn belül humanitárius katasztrófa fog kialakulni a téli hideg beköszöntével. Sajnos vannak arra utaló jelek, hogy az oroszok fontolgatják ezt a lépést”.

Az elemző szerint erre az oroszoknak jó okuk van: „Mindez újabb menekülthullámot indítana el, amellyel egyszerre gyengítenék meg Ukrajnát és a befogadó EU-s országokat. Nehéz tél vár Európára, de Ukrajnára egyenesen borzalmas.”

Mit bír az orosz hadiipar?

Bár az EU eddig mérsékelten sikeres szankciós politikájának célja, hogy Oroszország kifogyjon a pénzből, az anyagháború legszűkebb keresztmetszete Oroszország szempontjából semmiképpen nem a pénz – főleg nem a deviza –, hanem a hadiipari kapacitás lehet: vajon képesek-e a beszállítók pótolni azt a hatalmas mennyiségű harceszközt, fegyvert és lőszert, amit a hadsereg a tüzérségre támaszkodó harcmodorával Ukrajnában elpufogtat?

„A szankciók azon része, amely az Oroszországba irányuló fejlett technológiák exportját tiltja vagy korlátozza, a hatékony intézkedések sorába tartozik, és minden bizonnyal hátráltatja a XXI. századi precíziós fegyverek pótlását az orosz haderő részére” – mondja Koskovics Zoltán. A precíziós fegyverek, illetve a felderítés szempontjából nyilvánvalóan óriási hátrány, hogy az amerikai exportkorlátozás hatására Oroszország július elseje óta hivatalosan nem kaphat Nvidia és AMD grafikus csipeket, amelyeket például kép- és hangelemzésre használnak a hadseregek, nincs valódi alternatívájuk, és a legfejlettebb változataik előállításához szükséges technológiát Kínába sem engedi ki az Egyesült Államok.

Az orosz csipipar fejlődéséhez – mint azt Jaroszlav Petricskovics, az Elvees csiptervező központ alapítója nyilatkozta – nemcsak a pénz, de a szakemberek is krónikusan hiányoznak, így jó ideig a legjobb orosz csipek gyártásának felfuttatása sem pótolhatja a nyugati technológiát.

A brit Egyesült Királyi Haderők Védelmi és Biztonsági Tanulmányi Intézete áprilisban megjelent elemzésében azt írja, a 2014-ben, a Krím annexiója miatt Moszkvával szemben bevezetett szankciók után Oroszország elkezdte a nyugati technológiák kiváltását az új generációs fegyverzetében, ám a folyamat korántsem zárult sikerrel.

Nyugati alkatrészek vannak többek között az Iszkander–K, az Iszkander–M rakétarendszerben és rakétáikban, a Tornado rakéta-sorozatvetőben, a Tor–M2 légvédelmi rendszerben, a Kalibr és H–101 rakétákban, az R–168 Akveduk rádióállomásban, a Boriszoglebszk-2 elektronikus hadviselési rendszerben, valamint az Il–76-os szállító repülőgépben.

Ez a modern fegyverrendszerek pótlását és bevetését megnehezíti, de hogy mennyire, abban nem egységes a szakértők véleménye. Általánosságban orosz fegyverhiányt azonban nem várnak, s az adatok is azt mutatják, hogy Oroszországnak bizonyára van elegendő fegyverutánpótlása, ha a helyi hadiipar termeléséből az év első hónapjában Vlagyimir Putyin elnök állítása szerint hatmilliárd dollár értékben jutott exportra.

Koskovics Zoltán szerint „a kevésbé fejlett eszközök esetében sincs megoldva az elhasznált felszerelés pótlása”, de ez csak azért van, mert Oroszország nem tért át a hadigazdálkodásra, cserébe

a hagyományos XX. századi fegyverek és lőszerek szinte kimeríthetetlen mennyiségben állnak rendelkezésére.

Ha mégis gyorsan lenne szüksége nagyobb mennyiségben például tüzérségi lőszerre, van arra is lehetősége, hogy akár Észak-Koreától vásároljon, ahol szintén óriási tartalékok vannak – teszi hozzá az Alapjogokért Központ szakértője.

Hasonlóan látja Somkuti Bálint is, szerinte „a precíziós fegyvereken kívüli fegyverzeti kategóriában nem várható hiány, a hideg­háborúban felhalmozott tartalékok a nem irányított lőszerek esetében legalább még 15–23 hónapig lehetővé teszik a küzdelem folytatását”, s akkor az észak-koreai készletekkel nem is számoltunk. Így a hadtörténész szerint biztonsággal kijelenthető, hogy „a kétmillió tartalékos számára bizonyosan van elég kézifegyver, lőszer, jármű és tüzérségi eszköz” – idézi a Mandiner összefoglaló írása.

Ukrajna szerelne, ha tudna

Mivel Ukrajna hadiipari szempontból nem a saját kapacitásai­val gazdálkodik, hanem kis túlzással a komplett NATO-éval, neki a valódi kérdés nem az, hogy van-e harceszköz, hanem az, hogy miként tudja javítani, logisztikailag kiszolgálni.

Ez a kérdés – az ukrán dízelolaj forrásával és az orosz hadi­ipar munkájával egyetemben – a legszigorúbb hadititok; csak annyit tudhatunk, hogy Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptember 9-ei találkozóján megállapodást jelentett be egy lengyelországi katonaieszköz-javító központ létrehozásáról, ahol Ukrajna szervizelheti megrongálódott fegyvereit.

Szeptember 20-án az Ukroboronprom állami védelmi ipari konglomerátum bejelentette, hogy egy közelebbről meg nem nevezett NATO-tagállammal közösen hadianyaggyárat épít.

Az oroszok azonban állításuk szerint augusztus és szeptember folyamán műhelyeket semmisítettek meg egy miko­lajivi páncélosgyárban, a Himars rakétatüzérségi eszközök szervizelését végző zaporizzsjai üzemben, illetve Krivij Rihben egy robbanószergyárban.

Somkuti Bálint szerint ez érdemi csapás: „A javítókapacitások egy jelentős része olyan területeken összpontosult, amelyeket rendszeresen támadás ért. Valamilyen kapacitások biztosan fennmaradtak, de a nagyságukról nincs nyilvános információ.” 

Szerinte azonban a sok nyugati fegyver jelenléte Ukrajna számára önmagában is „logisztikai rémálom, ami még egy jól szervezett, béke­állapotban lévő hadseregnél is gondot szokott okozni.”

Hogy meddig tart tehát a háború? Orosz részről még az egyetlen szűk keresztmetszet, a lőszertartalék is bőven egy éven túli hadviselést tesz lehetővé. Összeomolni sokkal inkább Ukrajna tud – akkor, ha Oroszország teljesen kiiktatja szervizkapacitásait, ha Európa nem tud tovább elegendő dízelolajat szállítani, vagy ha a gázhiány humanitárius katasztrófát okoz. Addig azonban a nyugati pénz- és fegyverpumpa Ukrajnát az anyagháborúban is a víz felett tudja tartani – olvasható a Mandineren megjelent cikkben.

Az eredeti, teljes írás ITT érhető el.

Borítókép: Orosz katonák egy 152 mm-es 2A36 Giatsint–B tarackágyúval lőnek ukrán célpontokra a kelet-ukrajnai donyecki régióban 2022. október 11-én (Fotó: MTI/AP/Alekszej Alekszandrov)