A megbolondult időjárás következmény
Támogatni kell az esőerdővel rendelkező országokat – elsősorban Brazíliát –, hogy a létfontosságú őserdeiket megőrizzék.
Támogatni kell az esőerdővel rendelkező országokat – elsősorban Brazíliát –, hogy a létfontosságú őserdeiket megőrizzék.

A megóvására tett erőfeszítéseknek köszönhetően lekerült a veszélyben lévő világörökségi helyszínek listájáról a Salonga Nemzeti Park.

A legújabb, szerdán bemutatott adatok szerint az erdőtüzek, a marhatenyésztés és a fakitermelés miatt egy Salvador méretű esőerdő terület tűnt el.

Száznyolcvan évvel az első észlelés után a helybéliek újra láttak és befogtak egy példányt.

Több mint negyed magyarországnyi terület pusztult el tavaly a vidéken.

Tavaly augusztus és idén július között hihetetlen mértékű volt az erdőirtás Brazíliában.

Az elmúlt egy évben 9205 négyzetkilométernyi esőerdő veszett oda a korábbi 6844 négyzetkilométerhez képest.

Az erdőirtás és az orvvadászat a kihalás szélére sodorta a hajnani gibbonokat.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter szakértői globalista körökből érkeztek.

A támadást tiszás aktivisták követték el.

Korábban a migráció- és genderellenes, most pedig az ukránellenes üzenetekkel magyarázza az ellenzék a vereséget.

Amit mozdítani tudott, vitte.

A fronton van a fiatalokra szükség.

Az Európai Bizottság a saját pénzéből támogatott szervezetek jelentéseire hivatkozva bírálja Magyarországot – írta Dömötör Csaba, aki nyilvánosságra hozta az érintett szervezetek listáját és a támogatások összegét.

Egyes esetekben akár tíz év szabadságvesztést is kiszabhatnak.

A tárgyaláson Lázár János és Mihálffy Béla is részt vett.

Bár az AEK nem nyert, Mariosz Iliopulosz klubelnök győztesnek tekinti a csapatát.

Megint tarolnak a magyar filmek a mozikban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.