A jó, a rossz és a patkány
Hatalmas gázsit irányzott elő az Európai Unió kész átverés show-műsoruk folytatására.
Hatalmas gázsit irányzott elő az Európai Unió kész átverés show-műsoruk folytatására.

Az az ország, mely kisebb áldozattal kerül ki a válságból, hosszú távon sikeresebb lehet a többinél.

Olaf Scholz német alkancellár pedig diktátornak nevezte Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt.
Thierry Baudet Magyarország helyzetével kapcsolatban elmondta, hisz a szuverenitásban.

Magyarországon közel háromszor akkora ütemben javult a helyzet, mint az EU-ban.

A baloldali média nem akar azzal foglalkozni, amit egy nemzeti kormány jól csinál.

A vasárnapi választásokat követően indult akciók óta a rendőrség több hatezer polgárt vett őrizetbe.

A uniós összefogásért is lobbizott Varsó, most az ENSZ-nél támadja a belorusz kormányt.

Több tagállam sürgette korábban az EU-t a minszki kormánnyal szembeni közös fellépés ügyében.

Az Európai Unió sörpiacának negyedét a németek uralják, mégsem ők exportálják a legnagyobb mennyiséget.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Országszerte borult, felhős, de szinte mindenhol csapadékmentes időre számíthatunk.

Lapunk publicistája volt Németh Balázs vendége.

A miniszteri biztos szerint elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter bizalmasa visszakapja a lőfegyverét.

A családoknál hagyja a kormány a forrásokat.

A Dilbert-képregények alkotója mindössze 68 éves volt.

Kenőpénz és házkutatások Ukrajnában, újabb csontvázak dőltek ki a szekrényből.

Léptek a hatóságok a nő ügyében is.

A támogatás lakáshitel törlesztésére vagy önerőként is felhasználható, ráadásul fiatal házaspárok akár kétmillió forinttal is számolhatnak az első otthon megszerzésénél.

A Liverpool szurkolói a sérülések után remélték, hogy januárban új játékos fog érkezni, de hiába.

A második világháború óta nem volt ilyen a helyzet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.