Orbán Viktor: Állig felfegyverkezve várjuk a vírus második hullámát
Ne becsüljük le a saját sikerünket, hiszen hazánk a nemzetközi összevetésben nagyon szép eredményt ért el.
Ne becsüljük le a saját sikerünket, hiszen hazánk a nemzetközi összevetésben nagyon szép eredményt ért el.

Merkel éves nyári sajtótájékoztatóján az EU–brit tárgyalásokra és az oroszokkal folytatott párbeszédre is kitért.

Szijjártó Péter szerint az Európai Uniónak a partnerségre kell helyeznie a hangsúlyt.

A magasabb árszintre vélhetően hosszabb távon fel kell majd készülniük a fogyasztóknak.

Nem szabad állandósulnia az elmúlt évek illegális migrációs folyamatainak az Európai Unió államaiban.
A biztos környezetéből olyan nyilatkozatok hangzottak el, hogy nem kíván tisztségétől megválni.
Egyáltalán nem olyan rossz hely ez a Magyarország, tenger ugyan nincs, de minden más van.

Többen is összeverekedtek, és a rendőrök gumibottal próbálták visszatartani a rájuk rontókat.

A zavargásoknak 167 sérültje volt, 33-an szorultak kórházi kezelésre, két résztvevő a fél szemére megvakult.

Európa fejlett gazdaságai recessziót kénytelenek elkönyvelni, éves átlagban valószínűleg nagyobbat, mint mi.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Országszerte borult, felhős, de szinte mindenhol csapadékmentes időre számíthatunk.

Lapunk publicistája volt Németh Balázs vendége.

A miniszteri biztos szerint elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter bizalmasa visszakapja a lőfegyverét.

A családoknál hagyja a kormány a forrásokat.

A Dilbert-képregények alkotója mindössze 68 éves volt.

Kenőpénz és házkutatások Ukrajnában, újabb csontvázak dőltek ki a szekrényből.

Léptek a hatóságok a nő ügyében is.

A támogatás lakáshitel törlesztésére vagy önerőként is felhasználható, ráadásul fiatal házaspárok akár kétmillió forinttal is számolhatnak az első otthon megszerzésénél.

A Liverpool szurkolói a sérülések után remélték, hogy januárban új játékos fog érkezni, de hiába.

A második világháború óta nem volt ilyen a helyzet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.